A Magyar falu programból jelentős fejlesztések valósulnak meg Sorkikápolnán

2021-02-22 13:57:07


Karácsony után született az a döntés, amelynek eredményeként csaknem ötvenmillió forintból épülhet újjá a faluház a településen. Még ebben az évben az orvosi rendelő felújítása is elkészül.
A Magyar falu program elmúlt évi történetében minden bizonnyal az egyik utolsó volt az a karácsony utáni döntés, amelynek eredményeként 50 millió forintot nyert el Sorkikápolna a faluház megújítására. A településen megvalósuló fejlesztésekről tartott tájékoztatót V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Mező Gábor, Sorkikápolna polgármestere.
Való igaz, eljárt az idő a Sorkikápolna közösségi eseményeinek helyet adó épület fölött. Mint Mező Gábortól megtudtuk, a hatvanas években még a tanácsi iroda is itt működött. Úgy készült, mint a Luca széke. Egyes részeit társadalmi munkában rakta össze a falu népe. Van olyan fala, melynek még rendes alapja sincs, és a födém sem egységes.
Az eklektikus műszaki állapot eredménye, hogy egyes falrészek süllyednek, ez belül hatalmas repedések formájában jelentkezik. A település egyébként is kinőtte a házat. A tavalyi farsangi rendezvényre már nem fértek be az érdeklődők. Mező Gábor elmondta,
hogy 237-en élnek Sorkikápolnán, de a településen van igény a közösségi rendezvényekre. A mostani támogatásból lényegében újjáépítik a faluházat.
V. Németh Zsolt végigjárta a hatvanéves szocreál épületet. Mint elmondta, a Magyar falu program létezése óta ez a csaknem ötvenmillió forintos döntés faluház témában minden idők legmagasabb öszszegű támogatása. A képviselő örömmel nézte át a polgármester által bemutatott terveket, amelyek szerint a közösségi tér az eddigi 50 négyzetméterről 90-re nő majd. Mint elmondta, karácsony után döntöttek a program tartalék, maradék kereteiről.
Mező Gábortól megtudtuk, hogy az elmúlt harminc év legjelentősebb fejlesztései valósulnak meg Sorkikápolnán. Márciusban kezdődik az orvosi rendelő felújítása, melyre csaknem 12 millió forintot nyertek. A faluház 2022-ben készül el. V. Németh Zsolt bekukkantott a faluház szomszédságában található kisboltba is.
Kérdéseire Wappelné Berkovics Edit boltvezető válaszolt. Az érdeklődés nem véletlen, ugyanis a Magyar falu program új pályázata a falusi kisboltok életben tartására irányul.
VAOL