Komfortosabbá vált a magyarlaki szőlőhegy

2020-07-01 09:31:42


Utat újítottak, vadkerítést emeltek és területeket tisztáztak: erre költötte az elnyert csaknem 10 millió forint zártkerti forrást Magyarlak önkormányzata. Vasárnap avatták a beruházást, és vannak még tervek a terület fejlesztésére.
A beruházásnál szem előtt tartották, hogy az egész szőlőhegy hasznát lássa – emelte ki a csaknem 10 millió forintos beruházásról Monek Dávid, Magyarlak polgármestere. Az Agrárminisztérium pályázatán elnyert összeg felét útfelújításra költötték: már szó szerint zökkenőmentes a szőlőhegyre vezető út alsó fele, 250 méteren tettek le új burkolatot a korábbi, már kimosódott bazalt-burkolat helyett. 
A zártkerti fejlesztésük második pillére a gazdátlan területek felvásárlása volt, az önkormányzat tulajdonába került területeket „tisztázták”, kiirtották az elburjánzott akácosokat. A kerítésépítés volt a harmadik pillér, a fél kilométeres kerítés csak a vad elleni védelemül szolgál a pihenőhely körül, zár nincs rajta, zavartalanul látogatható a Boldog Brenner Jánosról elnevezett turistapihenő – hangsúlyozta a polgármester. Maradt még térköves lépcsőre és parkoló kialakítására – sorolta még a zártkerti pályázaton nyert forrás hasznát. És előre is tekintett, hiszen számos tervük van még, hogy még komfortosabb legyen a magyarlaki szőlőhegy. Például tündérkert kialakítását tervezik, a helyi újszülöttek családjai fogadhatnak majd örökbe egy-egy őshonos gyümölcsfát. Újabb útfelújítást is elhatároztak, zúzalékkal töltenék fel a fölsőbb részeket, és terv még egy közös kút, hogy legyen ivóvíz – amint lesz rá pályázati forrás, ezt is kivitelezik, mondta még Monek Dávid. Kérte a helyieket, legyenek büszkék és vigyázzanak a szőlőhegyre, és külön köszönetet mondott a térség országgyűlési képviselőjének, V. Németh Zsoltnak, aki az ötletgazdája a zártkerti programnak.
Az avatón V. Németh Zsolt úgy fogalmazott, hogy a most avatott út, a kerítés eszköz, a cél az, hogy visszaadják az embereknek ezeket a területeket. Emlékeztetett Illés Péter szavaira, aki szerint korszakokon átívelő menedék és ellenvilág a szőlőhegy, a zártkert, amelyből mintegy 200 ezer hektár van Magyarországon, a fele elhagyatott terület. Pedig annak idején ez volt az első rekreációs hely, az első nyaralóhely. Aztán a nagyüzemi termelés mellett megmaradt, átmentődött a paraszti világból. Ma sokszoros haszna van, hiszen élő génbank, a táj éke és közösségi tér, amely az utóbbi hetekben felértékelődött. Sokan felismerték, hogy nemcsak túlélni lehetett a veszélyhelyzetet, a karantént falun, hanem közben tényleg élhető volt a közeg, szemben a nagyvárosokkal – méltatta a falu és a kertek szerepét.
VAOL