Új traktorral gazdagodott Rábatöttös

2020-05-18 09:11:05


Új eszközök vásárlásához nyert a Magyar Falu Programban támogatást a falu. Egy traktort és kiegészítő részeit csütörtökön adták át.
V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője adta át a Magyar Falu Programban 15 millió forintért vásárolt Tuber 50 kabinos traktort, valamint a hozzá tartozó kiegészítő feltéteket. – Ezek között szerepel egy pótkocsi, ágaprító, hótoló és két rézsűkasza – mondta el Annár István polgármester.
V. Németh Zsolt az átadón arról is beszélt: az ágaprító nem csak a település közterületeinek karbantartásában lesz nagy segítség. A parlament előtt van egy jogszabály, ami alapján a lakossági avarégetést teljesen beszüntetnék. Külterületen már eddig is tilos volt, de belterületen szabályozhattak az önkormányzatok. A jövőben már erre sem lesz lehetőség.
Ezután pedig nagyon jó szolgálatot tesz majd Rábatöttös lakosságának is ez az ágaprító, mivel vannak gallyak, amiket darabolás nélkül nem lehet komposztálni és a fatüzelésű kazánban is hasznosíthatatlanok – mondta az országgyűlési képviselő. Sok önkormányzat erre még nincs felkészülve. Hozzátette: ebből is látszik, hogy a Magyar Falu Program meglévő, élő problémákra ad megoldást, miközben az elbírálási idő rekord gyors, nincs bizonytalanság.
Az átadót követően bemutatták a nemrégiben befejezett, 11 millió forint állami támogatás felhasználásával felújított civil ház épületét is. Itt klubhelyiséget és egy új tárolót alakítottak ki, lecserélték a tetőt és a nyílászárókat, valamint a külső szigetelésre és fűtéskorszerűsítésre is jutott a pénzből. 
VAOL