Megalakult a Vas Megyei Foglalkoztatási Fórum

2020-04-16 09:23:33


A Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum 2014–2020 szakmai rendezvényén, foglalkoztatási párbeszéd során videókonferenciát rendeztek szerdán, és megalakult a Vas Megyei Foglalkoztatási Fórum.
Majthényi László megyei elnök úgy tájékoztatott, hogy ez a következő (2021-től 2027-ig tartó) időszakra való felkészülést jelenti, felhasználva azokat a jó gyakorlatokat és kapcsolatokat, amelyeket a megyei önkormányzat a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum konzorciumvezetőjeként alakított ki, illetve ernyőszervezeti koordinátorként, az északi és déli helyi paktumokban, a megyében megvalósuló projektek során. Az eddigi gyakorlat arra ösztönzi a konzorciumi tagokat, szakmai közreműködőket, hogy vigyék tovább a foglalkoztatási párbeszédet. Ezt szolgálja az új fórum; bíznak benne, hogy támogatást is lehet majd szerezni hozzá.
Az elnök elmondta: a videókonferencia új munkamódszer a megyeházán, beválni látszik. Úgy fogalmazott: ha élőben jövünk össze, akkor is ugyanilyen eredményes, és ugyanígy bő másfél óráig tart. A múlt héten volt az első, amely a megyei turizmus helyzetét tekintette át, ez a második pedig a munkaerőpiaci viszonyokat mérte fel, amit most az is jellemez, hogy megjelentek az Ausztriából hazatért munkavállalók. A konferencián kiderült: a megyében az autóipart nagyon rosszul érinti a jelenlegi helyzet, viszont még hétvégén is dolgoznak a körmendi gyógyszergyárban, és nem lett kevesebb munkája a vaskeresztesi cumigyárnak sem. Nagy kihívások előtt állnak a megye foglalkoztatói, munkavállalói, és a Vas Megyei Önkormányzat felelősséget vállal abban, hogy minél hitelesebb, időszerű, tényalapú konzultáció és összefogás valósuljon meg.

Bíznak abban, hogy támogatást is szerezhetnek

A megyei szintű foglalkoztatási fórum létrehozását a Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum 2014–2020 konzorciuma (a Vas Megyei Önkormányzat, a Vas Megyei Kormányhivatal, a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Közhasznú Nonprofi t Kft.,), Kőszeg és Vasvár önkormányzata kezdeményezték. Ehhez kapcsolódtak cégek, vállalkozások államigazgatási, szakmai szervezetek, oktatási központok, Szombathely önkormányzata; és csatlakozott V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is. A videókonferencia résztvevői szerint a helyzetértékelés, az információ megosztása, a munkaerő mobilitása egyaránt fontos, hogy újraindulhasson majd a gazdaság. Javasolták a kkv-k számára, hogy az átmeneti időszakban történjen meg a digitális átállás, ha szükséges, kérjenek segítséget.
VAOL