Kölyök Kupa huszonhatodszor

2020-02-03 11:47:42


Körmendi csapatok végeztek az élen a huszonhatodik alkalommal megrendezett Kölyök Kupa labdarúgótornán, a legsportszerűbb csapat a hazai együttes volt.
Huszonhatodik alkalommal ren­dezték meg a Kölyök Kupát pénteken a Gersekaráti Általános Iskolában. A meghívott 18 általános iskolából végül 17 intézmény érkezett meg, és állított ki 4+1 fős focicsapatokat. A nagy hagyományokkal rendelkező sportesemény rangját tovább növelte, hogy az iskolai sportcsarnok átadásának 25 éves évfordulóját is most ünnepelték. 
Dománé Andocsi Valéria intézményvezető felidézte, a csarnok megépítésének ötlete már 1985-ben felmerült, majd 41 millió forintból végül 1994 októberére készült el, hogy aztán 1995-től az év minden napján a sportolni vágyók rendelkezésére álljon. Az igazgató elmondta, büszkék arra, hogy egy ilyen kis falunak, mint Gersekarát, olyan sportcsarnoka van, amelyik nem csak a helyiek, de a környező településeken élők igényeit is kiszolgálja. Elhangzott, nem a sport fajtája, hanem annak szeretete, a rendszeres testmozgás a fontos.
V. Németh Zsolt a térség országgyűlési képviselője – aki maga is gyakran focizott itt – beszédében rámutatott, hogy a rendszerváltozás után a csarnok felépülése egy reményteljes időszaknak a szimbóluma, a vidék felé fordulás egyik jele volt, hiszen megmutatta, hogy egy egészen kicsi faluban is épülhet nagy sportcsarnok, ami negyed évszázad elteltével is a legjobbak közé tartozik. Rámutatott, a focinál nincsen népszerűbb, nem véletlen, hogy a 71 hungarikum között van Puskás Öcsi életműve is.
– Lehet szép egy csarnok, ha üres; és lehetnek tehetségesek a játékosok, ha nem tudnak együttműködni, nem lesznek sikeresek, ezért a legfontosabb a csapat. Hálás vagyok, hogy olyan közösségeink vannak, hogy egy 650 fős falu meg tud tölteni élettel egy ekkora csarnokot – fogalmazott Fodor István tankerületi igazgató, majd köszönetét fejezte ki a szervezőknek, hogy évről évre lehetővé teszik az iskoláknak, hogy olyan verseny részesei lehetnek, amelynek nincsenek vesztesei.
A megnyitót követően a diákok adtak rövid zenés műsort, amelybe egy-egy szám erejéig Fodor István gitárral és V. Németh Zsolt furulyával is bekapcsolódott. A mérkőzések megkezdése előtt – mintegy pihenésképpen – kapufalövő versennyel melegítettek be a gyerekek, majd megkezdődtek a tízperces mérkőzések. A meccsek ugyan rövidek, de végig nagyon mozgalmasak, rengeteg gól születik, miközben nincs idő a pihenésre. A srácok láthatóan beleadnak mindent.
Focitornából azért van eggyel több, mert a megnyitó évében kettő kupát tartottak – tudtuk meg Sály Gyula testnevelő tanártól, a rendezvény főszervezőjétől, akit a Kölyök Kupa történetéről kérdeztünk. – Eleinte hat iskola vett csak részt a tornán, aztán évről évre egyre több csapat jelentkezett be, vagy kapott meghívást, az utóbbi időben már nemcsak a Vasvári kistérségből jönnek a gyerekek, hanem Szombathely környékéről, sőt Zala megyéből is. – Az az iskola, amelyik egyszer eljött, az eljön legközelebb is, viszont a most meghívott 18 csapattal elértük teljesítőképességünk csúcsára, mivel ha ennél is többen lennénk, akkor már nem tudnánk egy nap alatt befejezni a kupát – hangsúlyozta Sály Gyula. És valóban, tegnap is késő délutánig rúgták a bőrt a gyerekek. A dobogó harmadik fokára a Zalalövői Általános Iskola csapata állhatott fel, második lett a körmendi Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola csapata, míg a legjobbnak a szintén körmendi Kölcsey Utcai Általános Iskola csapata bizonyult. A legjobb hazai játékos: Hábetler Gyula és Molnár Tamás volt, a legjobb kapus Végh Mátyás (Zalalövő), a legjobb mezőnyjátékos: Szijjártó Ábel (Körmend/Olcsai), a gólkirály 16 góllal: Szakasics Péter (Körmend/Kölcsey), a legsportszerűbb csapat a hazai együttes, a Gersekarát lett.
VAOL