Buszra és műszerre nyert támogatást Vasszentmihály

2019-12-15 10:29:30


Közös rendezvényen értékelte az elmúlt esztendőt a település önkormányzata, valamint a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat a kultúrotthonban.
Császár István polgármester beszédében megköszönte az egész éves közös munkát a nemzetiségi önkormányzattal. Szólt arról is, hogy az iparűzési adó bevezetése miatt jelentősen csökkent a falu gépjárműadóbevétele, amelyet az idén bevezetett adónemből érkező bevétel nem tudott kipótolni. Kiemelte, hogy 2019-ben orvosi és védőnői eszközökre 4,5 millió forintot, falugondnoki buszra pedig 14,5 millió forintot nyertek pályázatok révén.
V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy a falu az új önkormányzati ciklus kezdetén két Magyar Falu pályázattal büszkélkedhet, hiszen eredményes volt mind az orvosiműszer-, mind a falu­buszbeszerzés. Bízik abban, hogy a község vezetésének azon elképzelései is teljesülnek, amelyek az orvosi rendelő felújítására, vagy más fejlesztésekre vonatkoznak.
VAOL