Avatni, emlékezni gyűltek össze szombaton délelőtt a nagyrákosiak a település központjában: az 1950-es évek elején történt kitelepítésre emlékezve, emlékművet avattak a Zala folyó partján. Bíró Friderika és Für Lajos: Búcsú a parasztságtól című munkájából vett idézetekkel, majd a Himnusz közös eléneklésével kezdődött a kitelepítésre való visszaemlékezés Nagyrákoson. Németh Istvánné, Baksa Eszter polgármester asszony mondott köszöntőt az eseményen. 

A település vezetője beszéde elején köszöntötte azokat, akik még élnek azok közül, akik maguk is részesei voltak az eseménynek. A két idős asszony közül Balogh Jánosné Süpöl Irma vett részt az avatón, Németh Sándorné Cseke Lenke azonban kórházi kezelése miatt nem tudott jelen lenni. Németh Istvánné, Baksa Eszter elmondta: a falu terveiben régóta szerepelt az emlékmű létrehozása, amivel szavai szerint még tartoztak a múltnak azért, hogy a jelen lévők és a jövőben a települést és az emlékművet felkeresők is emlékezhessenek a kitelepítésre. Kiemelte: méltó a hely, méltó az oszlop az ötvenes évek eleji események emlékének őrzéséhez. A polgármester asszony két fájó gyermekkori emlékét idézte fel az akkori időkből: az egyikben 1952. május 25-ét, amikor szomszédjukat, Süpöl Irmát elvitték. A másikban az egyik kitelepített család gyermekének az elköltözés előtti utolsó mondatát idézte fel, amely így hangzott: „Juliska, a muskátlikat öntözd meg. 

Az emlékművet Perjésiné Máté Róza tiszteletes asszony áldotta meg. Az oszlopokon emléktáblán őrzik a Nagyrákosról elhurcoltak névsorát. Az emlékezők tiszteletük jeléül elhelyezték koszorúikat az emlékművön. A megemlékezés végén beszédet mondott Róka Zsuzsa, a szervező, az Őrségi Kitelepítéseket Kutató Egyesület elnöke. 

Felidézte: az egyesület tíz évvel ezelőtt alakult meg hivatalosan, de tagjai már azt három esztendővel korábban összefogással kezdeményezték kitelepítés emlékművek állítását szerte az Őrségben, mert úgy gondolták, hogy gondolták, hogy a Palatkás József és édesapja által „prototípusként” 2006-ban, Őriszentpéteren megalkotott és felavatott emlékmű közösséget teremt, példát és tiszteletet ad azoknak, akiktől ez a tiszteletet nagyon sokáig megvonták – fogalmazott. – Hatodik osztályból vittek el bennünket, gyerek voltam akkor még. Itt kellett hagyni mindent, élt akkor még a nagyanyánk is, neki volt a legrosszabb. 1957-ben tudtunk hazajönni a szüleimmel, addig Keréktelekiben éltünk, utána itt maradtunk – emlékezett vissza Balogh Jánosné Süpöl Irma. 

Az avatón a kitelepítettek hozzátartozóin kívül részt vett V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos, valamint a szomszédos települések vezetői is megjelentek az eseményen.

VAOL