Milliárdos tervek Vasváron

2019-09-13 10:51:16


Évtizedekre meghatározza a város fejlődését az a fejlesztés, amelyet most kezdtek el Vasváron: csaknem egymilliárd forintból alakítanak ki összkomfortos ipari területet. Munkaadókra számítanak a Vasi-Hegyhát szívében.
Mintegy 800 millió forintot nyert el iparterület fejlesztésére a Vasvári Városfejlesztési Nonprofit Kft., a város pedig több mint 100 millió forinttal egészíti ki a százszázalékos önkormányzati tulajdonú cég pályázaton nyert forrását – ismertette tegnap a nagyszabású projekt számait Tóth Balázs, Vasvár polgármestere. Az úgy­nevezett TOP, vagyis a Településfejlesztési operatív programból nyerték a jelentős összeget, amellyel a szenny­vízcsatorna kiépítése után a város történetének második legnagyobb beruházása valósul meg, a most záruló önkormányzati ciklusban pedig ez a legjelentősebb fejlesztés. A polgármester felidézte, hogy kétszer kellett „átszabni” a projektet az építőipari áremelkedések nyomán, ezért most értek a kezdetekhez.
Látványos már az építkezés, a helyszínen mutatták a megkezdett földmunkákat V. Németh Zsolt­tal. A térség ország­gyűlési képviselője kiemelte: a város egykori polgármestereként különösen értékeli azt a gazdasági stabilitást, amelyet az elmúlt években teremtettek Vasváron. – Tőkeerős, jó adófizető cégek telepedtek és erősödtek meg – mondta. Méltatta a megyei önkormányzat munkáját az úgynevezett TOP-források koordinálásában. V. Németh Zsolt szerint a most kezdődött iparterület-kialakítással látszik, hogy folytatódik a lendület, amelyhez gratulált Vasvárnak.
Tíz hektár lesz összkomfortos a város határában, a mostani iparterület „meghosszabbításaként”. Jövő tavasz végére a teljes infrastruktúrát kiépítik, és két 750 négyzetméteres csarnokot is felhúznak. Útépítés, tűzivíztározó kialakítása is szerepel a munkák között, vízvezetéket és szennyvízelvezetőt építenek, útépítés és világítás kiépítése is feladata a kivitelezőnek. Tóth Balázs úgy fogalmazott: felkészülten várják a vállalkozókat, cégeket. Kiemelte, hogy az alakuló iparterületet önerőből vásárolta meg az önkormányzat, hiszen számítottak, építettek a pályázati lehetőségre. Azt remélik, minél több vállalkozás minél több munkahelyet teremt Vasváron, hiszen bár már nem annyira rossz a munkaügyi helyzet, mint néhány éve volt, de a megyében még mindig a legrosszabb a foglalkoztatási ráta a Vasi-Hegyháton. Tóth Balázs úgy számolt, húsz-harminc évre megalapozták az iparfejlesztést, ezzel várhatóan a munkalehetőségeket a városban. V. Németh Zsolt pedig úgy összegzett, hogy a sorban megújuló köz­intézményekkel ez a beruházás is azt szolgálja, hogy jó legyen vasvárinak lenni.
VAOL