A város hivatalos ünnepéhez, a Szent György-naphoz, a Szőlő Jövésnek Könyvéhez, a kőszegi szőlőtermesztéshez, borászathoz kapcsolódó, mélyen gyökerező hagyományról, annak ápolásáról, a friss, de mégsem váratlan sikerről olyanok véleményét kérdeztük, akik egytől egyig tettek a mostani eredményért.

„Eleitől ezen nemes városban bévett szokás szerint Szent György napján, úgymint szokott, bírói választás napján az hegymesterek az tanácsházba szoktak szőlő jöviseket hozni, melyek az városi lakósok is az borbéli terméshez reménségek volt, és ezen jöviseket akkoráig könyvben nem rajzoltattak” – olvasható az 1740-es Szőlő Jövésnek Könyve első lapjain. A kőszegi szőlőhajtások megörökítésének rítusa már a 16. századtól él. Bizonyíthatóan vannak a bemutatásra vonatkozó bejegyzések, és feltételezhető, hogy már 1580-tól a Szent György-naphoz kapcsolódott a hegymesterek kinevezése, a tisztségviselők újraválasztása, a gazdasági év zárása, nyitása. 2013-ban a vesszők bemutatásának, berajzolásának hagyományát már felvették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. A tényt, hogy most a kőszegi szőlő jövés ünnepével gazdagodott az értéktár, Huber László polgármester úgy véleményezte:

– Nagy kincsünk az ünnep, kulturális örökségünk és felelősségünk is, hogy továbbvigyük, továbbéljük, ami megvalósul, hiszen a város lakossága magáénak érzi. A szőlő szeretete, a borászat genetikailag kódolt a kőszegiekben. Reményeink szerint mostantól országosan is ismerik majd.

A Hungarikum Bizottság sajtótájékoztatóján részt vett V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos: – A kiemelkedő nemzeti értékek között különösen értékesek azok az elemek, amelyek az élő hagyományhoz kapcsolódnak. A kőszegi ünnepnek éppen ez az egyik lényege: évszázadokon keresztül folyamatos volt, és most is létezik, szerves része a kőszegi borkultúrának. A szőlőhajtások bemutatása és bejegyzése olyan páratlan rítus, amely méltán került be a Magyar Értéktárba.

Kőszeg önkormányzata működésében deklarálta, hogy a szőlő jövéséhez kapcsolódó ünnepségsorozat városi rendezvény, amelyben különböző szervezetek működnek közre, és amelyet mindenképpen meg kell ünnepelni, tartva a hagyományt.
Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója arról is beszélt, hogy évről évre milyen kiegészítő eseményekkel gazdagítják a programot:

– Megyei és nemzetközi borversenyt rendezünk, de a szőlőművelési és borászati hagyományok megőrzése érdekében a kőszegi szüret rendezése is a mi feladatunk. A Kőszeg és környéke – Vaskeresztes és környéke hegyközségnek az állam felé van beszámolási kötelezettsége, mintegy 300 hektárnyi területük egyben termőhely is – a soproni borvidéké. A Szőlőtermelők és Borértékesítők Szövetkezete gyűjti be minden évben a hajtásokat. Április 24-én a Borok Házánál gyűlnek össze Szent György-nap reggelén a gazdák, ott adják be a hajtásokat, címkézik fel őket, és onnan indul a menet, amelyen a Kőszegi Borbarát Klub tagjai és a borbarát hölgyek is felvonulnak. A Hajnalcsillag Néptáncegyüttesen kívül a város nagy múltú koncert fúvószenekarának is fontos szerep jut a hagyományápolásban. A szőlőhajtást művészi színvonalú, ceruzával, tollal készített rajzok, akvarellek örökítik meg. Helyi alkotó, 1991 óta Németh János festőművész-rajztanár rajzolja a hajtásokat. A Jurisics téren nyilvános beszámoló hangzik el az elmúlt gazdasági évről. A vár lovagtermében kerül sor az elmaradhatatlanul aktusra, ott jegyzik be a Szent György-napi szőlőhajtást a könyvbe.

Dr. Bariska István történész, nyugalmazott levéltáros kutatta a könyvet, ő „szomorúan vette tudomásul”, hogy a kőszegi szőlő jövés ünnepe nem került a Hungarikumok Gyűjteményébe. Ebben egyfelől elhibázottnak tartja utólag, hogy 2013-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe nem a Szőlő Jövésnek Könyvét, hanem a Kőszegi Szőlőjövés Ünnepét terjesztették fel. Szerinte jobb lett volna a Szőlő Jövés Bejegyzésére koncentrálni. Ezzel ugyanis századokra visszatekintve lehetett volna érzékeltetni a kivételes hagyományt. Először 1749-ben említettek dűlőnevet, a fajták közül a burgundi vörös, a fehér furmint, később az olaszrizling és a saszla neve tűnt fel a leggyakrabban. Bariska István hozzátette:

– Függetlenül attól, hogy bortermelésben Magyarországon melyik vidéknek van nagyobb imázsa, a Szőlő Jövésnek Könyve hazai és európai unikum. A hungarikumok közé való felvétele azt jelentette volna, hogy Kőszeg szimbolizálja a hazai bortermelést. Itt ugyanis nem kevesebb, mint 1580-tól folyó igazolható bemutatási ceremóniá­ról van szó, amelynek vizuális megjelentetése 1740-től kezdődött a Szőlő Jövésnek Könyvében. A gyökereit nyugodtan nevezhetjük ótestamentuminak, illetve görög-rómainak. A 16. században Wahzeichen (jelkép, szimbólum) néven jegyezték be, hogy a gazdasági év kezdetén, Szent György napján a hegymesterek jelképet (jövést, hajtást) hoztak be a kőszegi dűlőkből. Ekkor választották újra a városbírót, a tanácsnokokat és tisztségviselőket, így a hegymestereket is.

Azaz a mindenkori bíró hatalmát is szimbolizálta Kőszegen a Szőlő Jövésnek Könyve, ahogy a budai bíróét a zöld gally. A magyarországi parasztság és szőlőtermelők kanonizálták ezzel Szent Györgyöt, akit a katolikus egyház nem vett fel a szentjei közé. De a szent tavasz (ver sacrum) első zsengéje (primitiae frugum) állat- vagy növényáldozati bemutatását ismerte az Ószövetség is, és a növényáldozatot a középkori kereszténység átmentette a görög-római sokistenségből is. Budapesten tehát egy görög-római áttétellel, de ó- és újszövetségi növényáldozatból megmaradt kőszegi vizuális, áldozati hagyományt nem emeltek hungarikummá, egy olyan néprajzi-történeti szokást, amely mind a hazai, mind az európai kultúrában egyedülálló.

VAOL