Kerékpárút épül Vasszécseny térségében

2018-08-06 18:15:06


Ahol nincs még, ott építenek kerékpárutat, ahol pedig van, ott korszerűsítik: másfél év múlva már biztonságosabb lesz a biciklis közlekedés Tanakajd, Vasszécseny és Csempeszkopács között, mintegy 271 millió forintból. Pihenőhelyek is készülnek és szemléletformáló programokat szerveznek. 

A Vas Megyei Önkormányzat az egyik partner a kerékpáros közlekedés fejlesztésében, és az érintet önkormányzatok, vagyis Csempeszkopács, Tanakajd és Vasszécseny része még a konzorciumnak, a mintegy 271 millió forintos támogatást a Széchenyi 2020 programban nyerték el a tagok. De nemcsak ez a három település kedvezményezettje a fejlesztésnek, hanem az egész térség, hangsúlyozta a programindítón Zsolnai Zoltán, Vasszécseny polgármestere. Felidézte, hogy az 1990-es években számos tervet megfogalmaztak a Szombathelyt a Rába völgyével ös­sze­kötő kerékpárút-hálózat kiépítésére, ő maga pedig 16 éve remélte, hogy ez a szakasz is elkészülhet, kiegészülhet. Részletezte: Tanakajdon a már meglévő kerékpárúttól kezdődve kiépítik a hiányzó szakaszt, a 87-es főút mellett kétszer egysávos, kétirányú, önálló kerékpárutat alakítanak ki. Vasszécseny és Csempeszkopács között az egykori rumi vasúti töltésen épül új bicikliút. Csempeszkopácstól Rumig most is vezet kerékpárút, de az leamortizálódott, és nem elég széles, itt a szabványosítás és korszerűsítés a feladat. Ez egy 3630 méteres kerékpárutat jelent, amellyel Szombathelytől mintegy 17 kilométer hosszban lesz biztonságos bicikliút a 87-es főút mentén.

Zsolnai Zoltán azt mondta, nem a Balaton körüli turisztikai lehetőséggel akarják felvenni a versenyt, de itt is van látnivaló, turisztikai attrakciókat köt össze a kiteljesedő bicikliút, példaként a vasszécsenyi ásványmúzeumot említette.

Kiegészítő beruházások is kapcsolódnak a kerékpár­út-fejlesztéshez, így pihenőhelyek kialakítása is lesz mindhárom településen, Vasszécsenyben az Október 6. park lesz a helyszín: most is árnyas fák alá húzódhatnak az erre kerekezők, ha megpihennének. A már meglévő, kitáblázott, felfestett kerékpárút éppen itt ér véget, és persze itt kezdődik majd az új kialakítása. Szemléletformáló programokat szerveznek. Ez utóbbiak célja, hogy minél többen kerékpározzanak, és válasszák munkába járáshoz is a biciklit, valamint kiemelten a gyerekek ismereteinek bővítésére szerveznek majd kerékpározást népszerűsítő rendezvényt, tájékoztatót. A munkába járás kapcsán megemlítette a polgármester, hogy a Szombathelyre jutáshoz a tízen egynéhány kilométer „legyűrésére” most is sokan vállalkoznak.

A fejlesztés komplexitását emelte ki az ünnepélyes programindítón V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője is: pontszerű fejlesztés helyett hálózat készül. Legfontosabb szempont  a kerékpározók biztonsága, de az ilyen beruházások hozzájárulnak jobb egészségi és környezeti állapotunkhoz, egyszóval életminőségünket is javítják. Méltatta a megyei önkormányzat sikeres koordináló munkáját a kerékpárút-hálózat fejlesztésben. 

Vas megyében mintegy 2 milliárd forint értékű kerékpáros fejlesztés zajlik, a felét a megyei önkormányzat koordinálja – összegezte dr. Balázsy Péter megyei jegyző. Ehhez, a Tanakajd–Vasszécseny–Csempeszkopács szakaszhoz Árvai Zoltán építész készítette a terveket, és rendelkezésre állnak az érvényes engedélyek. A program, annak minden kiegészítő elemével, 2019 januárjában zárul majd.

(VAOL nyomán)