Jó hangulatú Megyei Romanapot rendeztek

2018-06-28 19:08:33


Összegyűltek romák és nem romák szombat délután, volt sok-sok zene, tánc és vacsora: harmadszor rendeztek roma napot Olaszfán, az első volt, amely egész megyére szólt. 

– Ha többen vagyunk, még jobb lett volna, de örülök, hogy ennyien eljöttek – mondta rövid köszöntőjében szombaton kora délután az olaszfai közösségi háznál Vidos László, a Vas Megyei Roma Területi Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. Köszönetet mondott a házigazdáknak: Farkas Jánosnénak, az Olaszfai Róma Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, hogy megszervezték a Vas Megyei Roma Napot.    Cigány népdalokat, szabolcsi mozdulatokat hozott Olaszfára a Karaván Família és több  más műsorszámmal varázsoltak jó hangulatot a fellépők.

A cigányzene több szempontból is kapcsolódik nemzeti értékeinkhez- mondta  V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében.Hungarikum a 100 Tagú Cigányzenekar, a magyar nóta, és a pedálos cimbalom is, ami kapcsolódik kiváló cigány zenészekhez. Az ilyen ünnepek alkalmat adnak erőgyűjtésre, számvetésre – fogalmazott. Két célja van az ilyen napoknak: az egyik, hogy segítsen a megosztottság, élőítéletek legyőzésében, a másik, hogy bemutatkozási lehetőséget adjon – emelte ki Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke. Az idei volt a harmadik roma nap Olaszfán, az első, amely egész megyére szólt – emlékeztetett Landor Gyula, Olaszfa polgármestere. Az alapoktól építették fel a programot, ezt pedig csak összefogással lehet, itt megvalósult – mondta. – Bízom benne, hogy ez a kulturális kóstoló meghozza a bizalmat ahhoz, hogy megismerjük egymás kultúráját – fogalmazott.