Egy színpadon zenélt a Muzsikás meg a Kármentő együttes is Vasváron

2018-06-26 17:33:31


Szombaton este a Nagy Gáspár Kulturális Központnál felállított sátorban a Nemzetközi Színjátszó Fesztivál részeként megjelent  a nívós népzene is.

 

A Muzsikás együttes vasvári  barátai együtt;  a Kalinkó népdalkör, az Őszirózsa népdalkör és a Kármentő népzenei együttes adtak koncertet.  

A huszonegy éve alakult Kármentő dél-alföldi, kalotaszegi dallamokat játszott, és előadta a Vasvári verbunkot is. Ez utóbbiról V. Németh Zsolt az együttes vezetője és bőgőse elmondta, hogy büszkék rá, hogy már másodszor léphettek fel a Muzsikás előtt, mostantól már azt mondhatják, hogy a Muzsikás előtt „szoktak” játszani.

 

A Muzsikás vezetője Hamar Dániel ezt továbbfűzve kiegészítette: a vasvári Kármentő büszke lehet, hogy tagjai a sok-sok elfoglaltság mellett fontosnak tartják a közös zenélést. Húsz év után nem szokás, nem lehet átnevezni egy zenekart, de ha lehetne kiegészíteni a nevüket, akkor lehetne Kármentő-értékmentő – hallhatta a vasvári közönség.   Aztán szólt a népzene tovább, a Muzsikás pedig kiegészülve a csángó énekes Petrás Máriával magas színvonalú, nagy élményt adó előadással örvendeztette meg a hálás közönséget.