Vasvár, Vasi Hegyhát Értékgyűjtő Kollégium zárókonferenciája köszöntő 2018.03.10 10:00

2018-03-12 08:00:07


Falukutatás a Hegyháton - értékek az örökösök szemével

Érték az, amivel azonosítani tudjuk magunkat. Ennek jegyében tartották meg a Vasvári Értékfeltáró Kollégium záró konferenciáját szombaton a Nagy Gáspár Kulturális Központban.

Az értékfeltárás az elmúlt évben, tavasszal és ősszel zajlott a Vasi Hegyhát településein. Eredménye egy könyv és egy film, valamint a számtalan barátságot érő, egymást tisztelő, egymásra figyelő emberi kapcsolat.

Dr. Horváth Zsolt, aki Gyöngyösi Zsuzsa szakmai vezetése mellett a kollégium munkájának fő szervezője volt, elmondta: kétszer egy hétig közel negyven főiskolás és egyetemista vett részt a falukutatásban, mindenhol szeretettel és nagy segítőkészséggel fogadták őket.


A záró konferencián az értékfeltáró csoportok rövid prezentációkban mutatták be a Vasváron illetve a környék falvaiban talált kincseket. A közönség soraiban ültek a könyv és a film szereplői is, azok az emberek, akik tevékenységükkel értéket képviselnek a hegyháti községekben.  A munka a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány Kárpát-medencei Értékfeltáró Kutatásának része volt, a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is támogatta. A műsorban fellépett a lakiteleki Kösöntyű Néptánccsoport.

Tóth Balázs polgármester köszöntőjében kiemelte: a kollégium sikeresen ötvözte azokat az értékeket, amiket a helyiek, és azokat, amelyeket a kutatók láttak. A feltárás fontos része lehet a Vasváron létrejövő térségi népfőiskolának. Megerősítette ezt megnyitójában V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, hungarikumokért is felelős államtitkár.

Nem általában beszélünk értékekről, hanem akként, hogy mi hogyan ágyazódunk be a térségbe, milyen értékek alakíthatják a jövőnket - mondta. - A hungarikum törvényben szabad lehetőséget adtunk annak meghatározására, mi az érték. Mindaz, amivel azonosítani tudjuk magunkat. Lehetünk szubjektívek is. Azokat az értékeket állítjuk középpontba, amelyek vonzóak és szerethetőek. Országszerte már ezer településen van értéktár, a helyi elkötelezett értelmiségiek hozták létre. A kollégium munkájának tanulsága, hogy a tudományos kutatás módszertana az amatőr kutatók érzékenységével és lelkesedésével összebékíthető. Egy tájra lehet nézni a topográfus és a festő szemével, egy szívre a kardiológus és a szerelmes ember szemével, egy nyelvre a nyelvész és a költő szemével, egy értékre a becsüs és az örökös szemével. Az örökösök szemlélete volt az értékgyűjtőkben is, tevékenységük bizonyítja, hogy kell a külső szem a reális kép alkotásához. Reméljük, ez a munka megalapozza a vasvári térségi népfőiskola létrehozását.

A színpadon bemutatott szakmai beszámolók után az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatója, Kárpáti Árpád arról beszélt, hogy a nemzeti identitás és a helyi kötődés nincs meg egymás nélkül. A lakiteleki népfőiskola az ideszervezett kollégiummal löketet adott a térségnek, fontos, hogy a hegyhátiak továbbvigyék, éljék is az értékeiket.


Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke zárszavában hangsúlyozta a helyi kötődések szerepét, amelyek egy ember belső térképét alakítják.

V. Németh Zsoltot akkor ismertem meg, amikor még polgármester volt itt a városban, majd a parlamenti munkáját figyelemmel kísérve érett meg a gondolat, hogy ha lesz egy nagy térségi népfőiskola, annak itt kell lenni Vasváron.  Ezt a mostani értékfeltáró kollégium munkája is megerősítette bennem - mondta Lezsák Sándor.

Az elmúlt három évben húsz ilyen kollégiumot szervezett a lakiteleki népfőiskola, több mit ezer fiatal vett részt benne. Óriási lehetőséget kaptak, hogy találkozzanak a magyar falu valóságával, amelynek lakói egy életérzést tudnak közvetíteni. Végezetül az országgyűlés alelnöke bejelentette: újabb nyolc millió forint érkezik Vasvárra a térségi népfőiskola előkészítésére.

Forrás: vaol.hu

Fotó: vaol.hu