Rönök, záportározó átadása 2018.03.09

2018-03-10 08:00:11


Árvízvédelem mellett új természeti érték Rönökön

A patak medrét nem lehet annyira kiszélesíteni, hogy az elvezesse az esetlegesen lezúduló vízmennyiséget, a védelmi munkákra pedig nem lehet kellőképpen felkészülni - magyarázta a záportározó szükségességét Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

Rönök mellett épül fel a tározó, amellyel több évtizedes probléma oldódik meg, hiszen szinte minden évben, már évszaktól függetlenül szükség volt védekezésre, aztán kárelhárításra. Mindez sok pénzébe és energiájába került az önkormányzatnak, és rengeteget segített a katasztrófavédelem és a rendőrség - idézte fel Pékó Tamás Lajos, Rönök polgármestere. Két év múlva teljesen megoldódik a probléma: mintegy 163 méter hosszan egy völgyzáró gát készül zsilippel. Szabályozhatóan engedhetik majd tovább az összegyűlt vizet.


A leendő záportározó terveinél V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő, Gaál Róbert, a Nyuduvizig igazgatója és Pékó Tamás Lajos, Rönök polgármestere Fotó: Szendi Péter / Vas Népe

A tározó 190 ezer köbméter víz tárolását biztosítja majd a csaknem 10 hektáron. Tavasszal kezdik az építését. Azonnali hatása a védekezés, hosszú távon pedig a turizmust is szolgálhatja - emelte ki a polgármester. - Gyakran emlegetett kifejezés, hogy gondolkodj globálisan és cselekedj lokálisan, ez itt tetten-érhető - fogalmazta meg V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. Azt mondta, a klímaváltozás az extrém időjárási jelenségekben, az egyenetlen csapadék-eloszlásban tapasztalható.

Ez a tározó pedig úgy kínál megoldást, hogy a védekezést összeegyeztetik a természettel - hangsúlyozta V. Németh Zsolt. A rönöki tározó egy nagy program része: a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az országos vízügyi igazgatósággal közösen öt tározót épít, kettőt Zala megyében, hármat Vasban: a rönökin kívül Rábagyarmaton és Kőszegdoroszlónál épül ilyen. A program teljes költsége 1,8 milliárd forint.

Forrás: vaol.hu

Fotó: vaol.hu