Szalafő, Őrségi Pelefutam, Vadonleső Program 2017.09.27 10:00

2017-09-28 13:27:03


Őrségi pele-futam: 2017-ben az Év Emlőse a mogyorós pele!

2017. szeptember 27. 

Az Év Emlőse: a mogyorós pele! rendezvénysorozat 2017. szeptember 27-én az Őrségi Nemzeti Parkba érkezett. A szalafő-pityerszeri Népi Műemlékegyüttes udvarán Őrségi pele-futam címmel szervezett játékos bemutató napot a Földművelésügyi Minisztérium és az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság.


A hagyományoknak megfelelően játékos ismeretterjesztő programokkal várták a gyerekeket, családokat és más érdeklődőket. A gyerekek számára meghirdetett Pelék, versek, képek nevet viselő rajzpályázat munkáiból készült kiállítás megnyitóján V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár elmondta: a Földművelésügyi Minisztérium Vadonleső Programja 2014 óta immáron negyedik alkalommal hirdette meg az Év Emlőse rendezvénysorozatot, mellyel idén a mogyorós pelét állították a figyelem középpontjába. Céljuk az, hogy az egy évig tartó felvilágosító eseménysorozattal közelebb hozzák a kisemlősöket a gyerekekhez és fiatalokhoz, valamint megismertessék őket a nagyközönséggel is. Hozzátette, hogy a veszélyeztetett fajok védelmét nemcsak azok megismertetése jelenti, hanem élőhelyük megóvása is. Fontosnak tartjuk az állatok megszerettetését, hogy konfliktus nélkül tudjunk együtt élni velük akár vidéken, akár a nagyvárosokban - hangsúlyozta az államtitkár.


A Vadonleső Program kezdeményezésére a tíz hazai nemzeti park igazgatóság, valamint számos civil szervezet és tudományos műhely vett részt idén is a védett hazai pelefajok, azon belül is elsősorban a mogyorós pele népszerűsítésében. Országos szinten az eszperente vers- és meseíró pályázat mellett a Földművelésügyi Minisztérium rajzversenyt is hirdetett a témában, melyre több kortárs költőnk által írt peleverset alapul véve készíthettek pályamunkákat a gyerekek. A program keretén belül dalok is születtek a kis rágcsálókról Gryllus Vilmos és a Tamás Éva Játéktára pécsi zenekar jóvoltából.

Forrás: FM Sajtóiroda