Halogy, I. világháborús emlékmű és síremlékek avatása 2017.06.26

2017-06-28 08:00:04


A hősök mai emlékezete - A halogyi volt az első emlékmű, most felújították, megszépült

2017. június 27.

HALOGY

A térségben az első emlékmű volt a halogyi az első világháborúban elesett katonák emlékére. Most pedig ez az első emlékmű az országban, amely megújult.


A harcmezőkön hősök voltatok, mint fényes lángok, úgy lobogtatok - idézte az 1931-ben emelt hősi emlékmű talapzatáról Móra László versét Horváth István, Halogy polgármestere. Összesen 27 név szerepel az emlékművön - amelyet a Honvédelmi Minisztériumtól kapott pénzből újítottak fel -, és három hadisírt szépítettek meg.

 

A tavaly ősszel meghirdetett pályázat 2 milliárd forintos keretösszegéből az ország számos pontján kezdődött hadisírok felújítása. Ahogy 1931-ben is élen jártak a halogyiak, úgy ebben is, hiszen ez az első az országban, amelyik a felújítási programban elkészült - emlékeztetett V. Németh Zsolt államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. - Ők nem hősnek születtek. Munkás, polgári életre - idézte fel az első világégés katonahőseiről Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium miniszterhelyettese. Szabó Dezsőt idézte: Nem a győzelem a harc értelme, hanem a betöltött kötelesség csodás szentsége. Azt mondta, a magyar katona áldozata nem csak egy kifejezés, fontos üzenete van: - Azt üzeni, hogy a katonák, a hősök apák voltak, mostanra dédapák lennének, akiknek dédunokái állnak közöttünk.


A hősök példája velünk marad - méltatta az első világháborúban elesett, a hazáért harcolt katonákat. Takács László nádasdi plébános szentelte újra a síremléket és az immár 86 éves első világháborús hősi emlékművet. Szent László királyról beszélt: arról, hogy legyen ma is példakép a magyar katonák védőszentje, és legyen Szent László pártfogója a magyaroknak.


Koszorúzással zárult az ünnepség: sokan emlékeztek egy-egy szál virággal a 27 halogyi hősre és az első világégés összes magyar katonájára.

Forrás: vaol.hu, Bakos Ágnes

Fotó: FM