Kiskunhalas, XVIII. Nemzetközi Csipkekiállítás 2017.05.05. 16:00

2017-05-08 09:00:03


115 éves a Halasi csipke - Belgium az idei csipkekiállítás díszvendége

Nemzetközi csipkekiállítással tisztelegtek az idén 115 éves a halasi csipke előtt, az idei rendezvények díszvendége Belgium volt.

 

Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház igazgatója az MTI-nek elmondta: a halasi csipke évfordulója alkalmából országos csipketervezési pályázatot hirdettek. A jelentkezőknek a hagyományos halasi csipke motívumait kellett új elemekkel ötvözniük pályamunkáik megtervezésekor. A 38 jelentkező több mint 100 csipketervet küldött be. A kiállítás során a pályamunkák mellett az öt díjazott terv varrott változatát is megnézhetik az érdeklődők.

A szervezők a pénteki megnyitóra A jövő csodája - érték, tradíció, eredetiség címmel divatbemutatóval is készültek, ahol Hrivnák Tünde divattervező halasi csipkével díszített ruháit mutatták be.


A több évszázados hagyományokkal rendelkező belga csipke megismertetésére egy 22 fős csoport érkezett Kiskunhalasra. Munkáik kiállítása mellett a találkozó alkalmával bemutatót is tartottak a Csipkeház udvarán. A kiállítást Marie-France Andre a Belga Királyság magyarországi nagykövete nyitotta meg. Köszöntőjében szólt arról is, hogy a reneszánsz idején meghatározó volt a csipke, presztízst jelentett, Belgiumban elsősorban a vert technikával készülő csipke terjedt el elsősorban.

 

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a csipkekiállítás fővédnöke azt hangsúlyozta, hogy a halasi csipke méltán vált a hungarikum csoport tagjává. A halasi csipke kapocs a múlt a jelen és a jövő között, amely egy új szemlélettel egyszerre őrzi a hagyományokat és a jövő egészséges záloga.

 

Fülöp Róbert polgármester beszédében kiemelte, hogy a város idegenforgalmi adóbevételeiben jelentős szerepe van a halasi csipkének, amely évről évre növekszik. A halasi csipkének jelentős szerepe van abban, hogy Kiskunhalas rajta van a világtérképen. Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumi elnöke köszöntőjében a halasi csipke eredetét idézte fel. Bányai Gábor országgyűlési képviselő az emberiség kincsének nevezte a halasi csipkét, amelyet a város ad az országnak és a világnak.


Kiskunhalas testvérvárosából, a Magyarkanizsáról és Szabadkáról érkező delegáció tagjaként a településre látogatott az a hölgy is munkáival, aki a régióban egyedüliként készíti a fonott csipkét. Ez a technika a csipkekészítés ősének is tekinthető, valamint a vertcsipke is ebből alakult ki - mondta az igazgató.

A 18. Nemzetközi Csipkekiállítás és Találkozóra eljöttek a Magyarországon működő jelentősebb csipkekészítő műhelyek képviselői is, akik kézimunkáik mellett szombaton bemutatták a tájegységükre leginkább jellemző varrott, vert, horgolt és kötött csipkekészítési technikákat vagy a különleges csomózásos eljárást, a frivolitás néven is ismert hajócsipkét.


A pénteki megnyitón átadták a halasi csipke születésének 115 évfordulója alkalmából kiírt csipketervezési pályázat díjait. A pályázat első díját a paksi Venczel László kapta Páva című alkotásáért. Második helyezett lett Pajorné Berta Gyöngyi a halasi csipkeház csipkevarrója Angyali sugallat című alkotásával. A pályázat harmadik helyezését érte el Tóth Béláné Szolnokról Monogramok című munkájával. A Földművelésügyi Minisztérium különdíját a magyarszéki Mezei Izabella nyerte el Örömtánc című pályázatával. távolléte miatt a díját Kozarik Antalné vette át. A zsűri különdíját a kiskunhalasi Bródi Mária Szent Erzsébet című alkotásáért nyerte el.

 

A nő ékessége a csipke című pályázatra 28 alkotás érkezett be. A főként ékszereket és ruházati kiegészítőket szombaton bírálták el. A halasi csipke rajzát Dékáni Árpád, a helyi református gimnázium rajztanára tervezte meg 1902-ben. A magyar varrott csipke újszerűen hatott, hiszen korábban főként a vertcsipkét alkalmazták országszerte.

A külföldön is hamar kedveltté vált technikát először a kiskunhalasi származású Markovits Mária alkalmazta, ő készítette el Dékáni Árpád tervei alapján az első halasi csipkéket 1902 decemberében. Az azóta világhírűvé vált halasi csipke első darabjait a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be.

Forrás: halasinfo.hu, MTI

Fotó: Juhász Géza