Budapest, Tanyafejlesztéssel kapcsolatos sajtótájékoztató 2017.05.03 11:00

2017-05-04 08:00:54


Idén 1,225 milliárd forint fordítható a Tanyafejlesztési Program finanszírozására

2017. május 3.

Az idén 1,225 milliárd forint fordítható a hetedik alkalommal kiírt és nemzeti forrásból működtetett Tanyafejlesztési Program finanszírozására - közölte Szakáli István Loránd a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára a szerdán, Budapesten megtartott sajtótájékoztatón.

Háromszáz millió forint a harmadszor meghirdetett zártkerti revitalizációs program megvalósítását szolgálja - egészítette ki V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár. Az államtitkár hozzátette: a Tanyafejlesztési programra az elmúlt években mintegy 8,1 milliárd forintot fordítottak, a program hatéves működése során 1691 pályázó nyert támogatást. Elmondta azt is, hogy a legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon, a külterületen élő népesség száma mintegy 300 ezer fő. Az államtitkár aláhúzta: a program alapvető célkitűzése a tanyán élők életszínvonalának, életminőségének javítása, valamint a tanyai gazdálkodás megújítása a gazdálkodási feltételek megerősítésével.


A szaktárca a Tanyafejlesztési Programmal támogatja a tanyai létforma fennmaradását - tette hozzá Szakáli István Loránd. Emlékeztetett arra, hogy a tanya 2015 óta a Magyar Értéktár részét képező kiemelt nemzeti érték. A program részleteit ismertetve a helyettes államtitkár kitért rá: a hagyományos alföldi tanyavilágon túl az idén először a Dunántúlra, a Bakonyba, Szentgálra és környékére, valamint Heves megye három déli járására is kiterjed a pályázati lehetőség. Elmondta: a program kétféle konstrukciót foglal magába, az önkormányzati típusú, helyi közösségek részére kiírt konstrukciókat, valamit az egyéni típusú, tanyai lakosok számára kiírt pályázatokat. Az önkormányzati konstrukció keretében lehetőség nyílik például a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztésére, vagy a vízminőség vizsgálatok elvégzésére is. Ezeknek a pályázatoknak a támogatási szintje 90, esetenként 100 százalékos mértékű. Az egyéni típusú pályázatokon elsősorban a tanyasi lakó- és gazdasági épület felújítására, valamint a gazdálkodás feltételeinek javítására lehet támogatást igényelni. A támogatási intenzitás ezen a területen általában 75 százalék, de a fiatal gazdák támogatási mértéke 90 százalékos mértéket is elérhet. A helyettes államtitkár közölte: a pályázati kiírások várhatóan május második felében jelennek majd meg, és ez után még 30 napjuk lesz a pályázóknak a felkészülésre. A pályázatokat a források kimerüléséig fogadják.


Az idén harmadik alkalommal hirdetik meg a zártkertek revitalizációját segítő, az országos külterületi mezőgazdálkodás elterjesztését támogató mintaprogramok megvalósítását segítő programot 300 millió forint keretösszeggel - mondta V. Németh Zsolt. Az államtitkár emlékeztetett: Magyarországon jelenleg mintegy 200 ezer hektár zártkerti ingatlan van. Ezek egy része nem kellően gondozott terület. Ezért a tárca szükségesnek tartotta egy olyan program elindítását, amely a hagyományokat életben tartja, a szőlő- és gyümölcstermelésre alapoz és az öngondoskodást segíti. A program nemcsak vidékfejlesztési, génmegőrzési és közösségfejlesztési célokat szolgálhat, hanem a biodiverzitás fenntartása mellett tájmegőrzési feladatok elvégzésére is ösztönöz. Eddig a zártkert revitalizációs program keretében több mint 50 ezer facsemetét, oltványt, szőlőtövet és növénypalántát ütettek el az önkormányzatok mintegy 80 hektár területen - közölte V. Németh Zsolt. Majd hozzátette: a 2017.évi Tanyafejlesztési Programot a Vidékfejlesztési Program pályázataihoz igazították a párhuzamos finanszírozás elkerülése és a hatékony forrásfelhasználások biztosítása céljából.

A zártkerti revitalizációs program útmutatója elérhető a sajtóközlemény mellékleteként, az egyedi támogatási kérelmek már benyújthatóak egészen a rendelet hatályba lépését követő 60. napig. A Tanyafejlesztési Program első három célterületének pályázati felhívásai május második felében jelennek meg a kormany.hu oldalon, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján. A pályázatok kezelését a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. végzi.

Forrás: MTI/FM

Fotó: Pelsőczy Csaba