Szombathely,Összetartozunk pályázat eredményhirdetése 2017.03.29

2017-03-30 11:00:17


Gazdára találtak az Összetartozunk - kistelepülési pályázat 2017 díjai

2017. március 30

Szombathely - A kistelepülési élettel, lehetőségekkel foglalkozó tematikus konferencia keretében adtuk át tegnap az Összetartozunk - kistelepülési pályázat 2017 díjait.

Lapcsoportunk történetében is újdonságnak számító felhívással hoztuk lázba január közepén a Vas megyei kistelepülésen élőket. Felkínáltuk a lehetőséget számukra, hogy az általuk kiválasztott, legjobbnak tartott közösségi pillanatukról egy fotót és egy rövid leírást jelentessenek meg lapunk hasábjain. Ráadásul ezek között a híradások között versenyt is hirdettünk.


A felhívás nagyon sok kistelepülés lakóiban indította el az együtt gondolkodást. Végül a megadott határidőig harmincöt településről érkezett be értékelhető pályázati anyag. Elismerés illet minden induló közösséget, hiszen a megfelelő minőségű fotó előteremtése, a korlátozott terjedelmű, tömör bemutatkozó szöveg megfogalmazása nem volt könnyű feladat. A legtöbb helyen a faluvezető összefogott a helyi művelődési intézmény, iskola vagy kulturális egyesület képviselőivel, nem ritkán épp a települési civil tudósítóval.

A bemutatkozó anyagokból a vártnál is szélesebb spektruma bontakozott ki a helyi közösségi életnek. Voltak települések, amelyek megyei ismertségű, népszerű rendezvényeiket helyezték az érdeklődés középpontjába, míg mások olyan intim pillanatokat tartottak a legszebbnek, mint az újszülöttek köszöntése, vagy a rászoruló lakosok megsegítése. Újraéledő hagyományok, vidám falunapok, sportrendezvények, közös karácsony, szüreti felvonulás, túra, kollektív faültetés képe bontakozott ki a február 27. és március 4. között megjelent írásokban. Egyvalami azonban közös volt bennük: a lakóhely, a falusi életforma iránt érzett szeretet.


Többen zárták így soraikat: várunk ide mindenkit, mert a mi falunkban a legjobb élni! A cikkek és fotók megjelenésével egyidejűleg megkezdődött a papír alapú szavazás, majd a következő héten hírportálunkon is megnyílt a digitális voksolási felület. A megadott határidőig 9523 szavazószelvény érkezett be a Pannon Lapok Társaságához, az érvényes digitális szavazatok száma pedig 17717! A hét elején munkatársaink összesítették a szavazatokat, és megszületett a rég várt végeredmény.

Az első helyet 3056 szavazattal Pusztacsó község nyerte V. Pusztacsói Malacfesztivál című pályázatával. A legtöbb online szavazatért járó különdíjat Döröske nyerte 2918 kattintással - pályázatuk témája: A kárpátaljai Izsnyéte a testvér. Végül a Pannon Lapok Társasága munkatársai Kissomlyónak ítélték oda különdíjukat, Így köszöntjük a nyarat című bemutatkozásukkal.


Érdemes figyelmünket a saját közösségünk felé fordítani, legyen ez akár a család, a településünk, vagy a nemzetünk - kezdte köszöntőjét V. Németh Zsolt államtitkár az Összetartozunk pályázat tegnap délutáni díjkiosztó rendezvényén. Majd megjegyezte: ebben segített a Vas Népe azzal, hogy felkérte a településeket, mutassanak be egy-egy fényesen csillogó szilánkot a megyéből. A szilánkokat kaleidoszkópba rakva aztán megsokszorozódott az élmény.

A vasiaknak ebben volt részük, amikor az elmúlt hetekben kinyitották a lapot. Ágh Péter országgyűlési képviselő előadásában kiemelte: a megye iránti szeretet, ennek szeleteként pedig a településünk iránt érzett felelősség erősödhetett az Összetartozunk program kapcsán. Megjegyezte: a megyében erős közösségek élnek - ezek határozzák meg a települések jelenét, jövőjét és bizonyos szempontból a múltját is. Meg kell őrizni a tenni akarást, az összetartozást - ezekből erőt meríthet és sikeres maradhat a megye.


Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő múltidéző beszédében a régi falvakban tetten érhető tekintélyt, gondoskodást, a közösségért való szolgálatot hozta fel jó példaként. Ezek jelenkori fontosságát hangsúlyozta, és azt, hogy céltudatos, határozott és követelményeket támasztó polgármesterekre van szükség. Kiemelte: ami Vasban és Szombathelyen történik, az a megye minden lakójának öröme és érdeke. Utalt az M86-os főút építésére, a készülő sportkomplexumra és a kis falvak sikereire is, amikor régóta húzódó problémáik oldódnak meg. A Vas Népe jól működő civil tudósítói hálózatáról beszélt Mehlhoffer Tamás főszerkesztő. Megjegyezte: új, lokálpatrióta, a településük sorsát szívén viselő tagokat szívesen fogadna a lap.

Kázmér Judit, a PLT ügyvezető igazgatója az Összetartozunk-kampányt sikeresnek mondta, olyannak, amely szervesen illeszkedik a kiadói hitvalláshoz: a lapnak minden megyében mindennap a településekről kell szólnia.


Ötven, a faluról készült professzionális fotóval és egymillió forint értékű vásárlási utalvánnyal gazdagodott a legszebb közösségi pillanatért járó fődíj nyertese, a 162 fős Pusztacsó - a polgármester, Kollarits Kornél vette át a díjat. Közösségi célokra használhatják szabadon az összeget. A Vas Népe kollektívájának különdíját a kissomlyói polgármesternek, Gulyás Zsanettnek adták át. A falu minden lakosa - 256-an - egy, a PLT által kiadott receptkönyvvel gazdagodott. Harminc professzionális fotót készítenek a Vas Népe fotográfusai a faluról - ezt kapta ajándékba a legtöbb online szavazatért járó különdíj nyertese, a 87 lakosú Döröske. A díjat Dománé Tóth Erika vette át.

Forrás: vaol.hu, Tóth Kata, Tersztyánszky Krisztina

Fotó: vaol.hu, Szendi péter