Budapest, Megnyitó OECD konferencia 2016.10.19 10:00

2016-10-20 08:54:19


Huszadik évforduló, harmadik OECD kutatás

2016. október 19. 

Az erőforrások végesek, ezért mindazt a tudást és tapasztalatot, amit a mezőgazdaság hosszútávon fenntartható működtetése kapcsán eddig felhalmoztunk, a zöldgazdaság megvalósítására kell fordítanunk - közölte Fazekas Sándor az OECD harmadik környezetpolitika értékelési folyamatának elindítása alkalmából rendezett konferenciát megelőző egyeztetésen, ahol az OECD környezetvédelmi igazgatójával, Simon Uptonnal és a vizsgálati folyamat koordinátorával Eugene Mazurttal tárgyalt.


Megfelelő környezetpolitikával javítható a környezet állapota, az emberek egészsége, növelhető a gazdasági teljesítmény, segíthető a technológiai innováció és új munkahelyek is teremthetők - hangsúlyozta Fazekas Sándor. Kiemelte: a gazdaság „zöldítése”, fenntarthatóbbá tétele, elengedhetetlen a természeti tőke megőrzéséhez, hiszen a vízkészletek és a művelhető termőföldek végesek. A miniszter szerint, ha nem így teszünk, az olyan károkhoz vezet, ami alááshatja gazdaságunk növekedését is.

Hazánk OECD csatlakozásának 20. évfordulóján, a Földművelésügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium által szervezett konferencián, a környezetpolitikai tervezésről, a jogszabályi környezetről és a környezetvédelmi intézményrendszerről egyeztettek a szakértők. Nyitóbeszédében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár arra emlékeztetett, hogy Magyarország Alaptörvényéből és a geopolitikai helyzetéből eredően aktív a környezetvédelmi egyezmények végrehajtásában, szakembereink közreműködtek a 2015 szeptemberében aláírt Fenntartható Fejlődési Célok megfogalmazásában. Rámutatott: a Kárpát-medence kiemelten sérülékeny az éghajlatváltozás hatásaival szemben, ezért hazánk szorgalmazza a Párizsban, tavaly elfogadott (a tagállamok közül elsőként a magyar Országgyűlés által ratifikált) Klíma Egyezmény végrehajtását, valamint a Zöld Növekedés Stratégia érvényesítését. Az államtitkár igen jelentősnek nevezte a Nemzeti Környezetvédelmi Programokat és Magyarország zöldgazdasághoz kötődő júniusi, batumii vállalásait.


Háttér: Országunkat az OECD környezetpolitikai teljesítményvizsgálatában kétszer (1999-2000-ben, majd 2007-2008-ban) már értékelték, a harmadik vizsgálat ez év végén indul és 2017-ben zárul, két kiemelt területet (a biodiverzitást és a fenntartható hulladék és anyaggazdálkodást) elemezve. Az eredményeket bemutató kiadvány 2018 nyarán jelenhet meg. A hazai döntéshozók munkáját is segítő dokumentumban az OECD jelzi majd, hogy hol lát lehetőséget további fejlődésre. Magyarország 1996 óta tagja a 34 tagállamot magába foglaló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD). A legfejlettebb gazdasággal rendelkező országokat tömörítő OECD fő feladata, hogy a tagországok kormányait szakpolitikáik kidolgozásában segítse. Az OECD Környezetvédelmi Igazgatósága 1990-ben kezdte környezetpolitikai teljesítményvizsgálatait, amiben az országokat azonos módszertan mentén, szakértők értékelik.

Forrás: FM Sajtóiroda