Sitke, Citerazenekar jubileumi ünnepsége 2016.10.08

2016-10-10 14:01:16


Fél évszázad a citerák mögött

2016. október 08

Sitke

Ötven éves jubileumát ünnepelte a minap a sitkei citerazenekar.

V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő is tiszteletét tette az ünnepségen.

Az ünnepen közművelődési díjat vehetett át az együttes. Koncerttel, megemlékezéssel ünnepelte ötvenedik születésnapját a sitkei citerazenekar.


Ahogy Morgós István polgármester a megnyitó beszédében hangsúlyozta: a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér. Debussy szavai a sitkei művelődési házban is érvényesek voltak, a falu apraja – nagyja tolongott a székeken, a folyosón, hogy meghallgassa a népes együttes műsorát. ­

Kultúrát nem lehet örökölni, az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának – mondta a polgármester. Ezzel Sitkén nincs is probléma, a Lábodi Zoltán által alapított zenekarban napjainkban már nem egy esetben az alapító atyák unokái is játszanak. – A zenekar mögött egy hat fős gyermek csapat is áll, így a jövő is biztosítva van – hangoztatta Morgós István. A citerazenekar alakulásakor, 1966­ban bizony többen dolgoztak a földeken, nem mindenkinek támadt énekelni, zenélni kedve, így nem csoda, ha igencsak összetartó csapat alakult.


A polgármester tájékoztatása szerint a 70­es években dr. Gonda György is felkarolta az együttest, hála a támogatásnak, szerte Magyarországon és külföldön is megmutatkoztak a sitkeiek. A rendszerváltás során némileg átalakult a zenekar, ám sem a politika viharai, sem a felmerülő nehézségek nem tudtak gátat szabni a sitkei citeraszónak.

Sajnos 2002­ben az alapító halála némileg megrendítette a csapat működését, ám az összetartás szép példájaként – Gróf László vezetésével ­ sikerült a folytatás – mondta köszöntőjében a sitkei polgármester. Az ötven éves zenekar gálaműsorát követően a csoport vezetői a Lábodi Zoltánról elnevezett közművelődési díjat vehették át. 

Forrás: vaol.hu, Turbók Attila