Rum, sajtótájékoztató önkormányzati támogatásról 2016.07.29 10:00

2016-08-01 08:00:26


Eltűnt több mint 120 millió tartozás ­

Kis vasi falvak nagy öröme

2016. július 29.

A kormány több mint 120 milliós tartozását engedte el a Rum környéki falvaknak egy vizes beruházás végén. ­ Nagy kő esett le a szívünkről, talán a községek lakói is meghallották,­ mondta egy tegnapi sajtótájékoztatón Kondora Tihamér polgármester. A meggyeskovácsi községvezető nem véletlenül vett hatalmas levegőt, hiszen egy több mint tízéves történet végére tettek pontot a polgármesterek.


V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő örömmel jelentette be, hogy a települések tartozásából eltűnt 140 millió forint, a kormány és a bankok jóvoltából.

A történet szálai tíz évvel ezelőttre nyúlnak vissza, amikor kilenc Rum környéki település elhatározta, hogy szennyvíztisztítót és elvezető rendszert épít – tájékoztatta lapunkat Krenner Róbert, Csempeszkopács polgármestere. A 2,5 milliárdos beruházásra az akkori szokások szerint 60 százalékos pályázati támogatást vehetett igénybe a települések által alapított víziközmű­társulat. – Meglehetősen bátor lépés volt ez mindegyik község önkormányzatától, hiszen a 40 százaléknyi önrész is tetemes összeget tett ki úgy, hogy a lakosság által befizetett összegeken felül a társulat (effektíve a tulajdonos önkormányzatok) csak az akkoriban lehetséges svájci frank alapú hitelt tudták megszerezni – mondta Beni Ferenc.


A rumi polgármester megemlítette: a szennyvíztisztító és ­ elvezető rendszerhez egy­egy családi ház összesen 300 ezer forint önrésszel járult hozzá a csatlakozott településeken. A kilenc község lakosságának több mint 70 százaléka már induláskor támogatta a rendszer kiépítését, napjainkban a rákötési arány majdnem 90 százalék. A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott: a falvak által görgetett – kezdetben 140 milliós – adósság az állami konszolidációval (127 millió) most megszűnt, a községek felszabaduló forrásaikat fejlesztésekre költhetik.

A társulat beruházásának kezesei és esetleges megszűnésével a jogutódjai voltak az alapító önkormányzatok, így el lehet képzelni, micsoda teher volt ez a felvett hitel, nemcsak a helyi büdzsékben, hanem a polgármesterek vállán is – jelentette ki V. Németh Zsolt. A kormány hitel­átvállalása rendkívüli intézkedés volt a környék lakossága felé. A tízéves beruházás ezzel a lépéssel be is fejeződött. 

Forrás: vaol.hu, Turbók Attila