Körmend, Májusfakitáncoltatás 2016.05.28. 18:00

2016-05-30 09:00:29


Kidőlt a körmendi májusfa ­a balta is segített

2016. május 28.


A nagy múlttal rendelkező Májusfakitáncolást minden esztendőben  május utolsó hétvégéjén szokták megrendezni, melynek a Gálaműsor végén kitáncolt májusfa adja az apropóját. A Béri Balogh Ádám Táncegyüttes szervezte a kétnapos májusfa kitáncolást. Nádasdon kezdődött a program már pénteken, aztán szombaton néptáncgála kísérte a fadöntést. Keszthelyi, győri, szombathelyi, gencsapáti, soproni, zalaegerszegi és a házigazda körmendi csoportok fellépésével igazi néptánc­fieszta kerekedett a várkertben. A rendezvényt még vonzóbbá tette a Batthyány Kastélyegyüttesben kialakított, megfelelő technikai feltételekkel rendelkező Kastélyszínház, illetve az udvaron felállított szabadtéri színpad.


Olyan közösségi produkciókat láthatott az érdeklődő közönség, melyek bizonyítják, hogy él ez a hagyomány, új közösségek, együttesek alakulnak, megtanulják, örökítik kultúránkat, és ezt tovább is viszik, és ez reménnyel tölthet el bennünket. Ez egy különleges alkalom, amikor a koreográfusokat díjazzák, de tudjuk, hogy ők nem léteznének a táncosok nélkül, akik rengeteg időt és energiát fektetnek ebbe.


Az összejövetelen V. Németh Zsolt államtitkár és országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevő közönséget.

A délután folyamán a gyermekeknek, családoknak játszóudvarral, mesekuckóval, koncerttel – Papó Zenedéje - kedveskedtek a gyermeknap ürügyén. Hagyományos játékszerekkel, játékokkal próbálhatták ki idén is ügyességüket az ifjú legények a Kislegénypróbában.


Ládavasút is színesítette a programsort, amelyre rengetegen voltak kíváncsiak. A körmendiek apraja és nagyja is tapsolt a néptáncosoknak és persze drukkolt a májusfa kidöntésénél. Nem kell motoros fűrészre gondolni, bár sok helyen váltottak már modern eszközre, Körmenden fejszével vágták ki a májusfát, amit a néphagyományoknak megfelelően május elsejére állítottak fel a várkertben. A fa kidöntésének hagyománya nem olyan általános, mint maga a faállítás,­ de Körmenden immár 45. éve megadták a módját. Most is boldogan bontogatták a szalagokat a lombról a gyerekek, miután megadta magát a májusfa ­júniusnak.

Forrás: Vaol.hu