Vasvár, Nemzeti ünnep-Október 23, Díszpolgár cím adományozása 2015. október 23

2015-10-24 13:00:16


Kik lettek Vasvár új díszpolgárai? 2015. október 23

 

    Az önkormányzat pénteken este tartotta az 1956­os forradalom és szabadságharc 59. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezését. A rendezvény az ’56­os emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd a Nagy Gáspár Kulturális Központban folytatódott.

 

    Az ünnep szónoka V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár volt. – Történelmi időket élünk. Nem tudhatjuk, milyen hír fogad bennünket éppen most is, ha hazamegyünk – utalt a képviselő azokra az eseményekre, amelyek véleménye szerint az 56­os történelemíró korra hasonlítanak ma. V. Németh Zsolt véleménye szerint az ünnep jó alkalom arra, hogy áttekintsük, történelmünk sorsfordító eseményei, az akkori döntések adnak ­e útmutatót a mai kor emberének. A politikus párhuzamokat vont az egykori, majdnem hatvan évvel ezelőtti történések és a maiak közt. Azonban ezek keresésében óvatosságra intette a hallgatóságot: – A menekülő, a kerítés, a vasfüggöny szavak ma egész más tartalmat hordoznak, mint egykor – tette hozzá a politikus.


    A szónok beszéde után a vasvári önkormányzat által adományozott kitüntetéseket adott át Tóth Balázs polgármester. Tóthné Tóth Valéria köztisztviselő, dr. Horváth Tibor és dr. Szendrő Géza nyugalmazott fogorvosok, Németh Imre önkéntes tűzoltó és Iván József nyugalmazott autó­ motorszerelő mester Barabás István díjat kapott a várostól.


    A képviselő ­testület úgy döntött: idén az ünnep alkalmából két díszpolgári címet adományoz. Egyiket Kovács Tilda volt polgármester, a másikat V. Németh Zsolt kapta, aki korábban szintén több cikluson át igazgatta a város életét polgármesterként. Kovács Tilda halaszthatatlan külföldi útja miatt levélben, V. Németh Zsolt rövid beszédben köszönte meg a város gesztusát.

Forrás: vaol.hu, Pogács Mónika