Vasalja, Terepjáró átadása, Tündérkert áldás 2015. október 24. 14:00

2015-10-28 09:00:48


Látott már kék almát? ­ Három különleges facsemetével bővült a vasaljai Tündérkert 2015. október 24

Egykor óvodakert volt, most Tündérkert van a vasaljai templom mögött. Idén öt gyermek született, az ő neveik kerültek egy­egy gyümölcsfa mellé a májusban kialakított kertben. Autóáldást is tartottak szombaton Vasalján.


Szépen belakták a májusban beültetett kertet a vasaljaiak és sokan gyűltek össze ünnepelni a Tündérkertet szombaton. Három csemetével kedveskedett az ünnepre Kovács Gyula gyümölcsész, a Tündérkert mozgalom atyja. Az egyik az úgynevezett Kármán körte, vagy Kálmán körte, amit a franciák Szent Márton körtének neveznek. A másik egy muskotályos fajta, a harmadik pedig Benedek Elek kék almája – ilyen csodákkal bővült az őshonos gyümölcsfákkal beültetett kert.

Varázslatról beszélt a Tündérkertekkel kapcsolatban V. Németh Zsolt, a térség országgyűlési képviselője. – Varázslat, hogy önzetlen emberek a munkájukat adják a közösségért, például a faültetéssel. Azt mondta: biztos abban, hogy igazi közösségi tér lesz a kert, hiszen a találkozás a legfontosabb. Egy faluban pedig a buszmegálló, de még a templom előtti tér is közösségi tér. – Mert a találkozások ezreiből font kötelék tartja össze a közösséget – fogalmazott a terület méltatásában a képviselő.


Kényelmes lehetőséget teremtettek a találkozásokhoz – sorolta Gombás György, a vasaljai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. Bográcsozóhelyet, padokat is készíttettek a kertbe. Elmondta, hogy a kert májusi kialakítása óta is szépen gondozzák a gyümölcsfákat: rendben tartják, öntözik a vasaljaiak.

Nem csak a közösség miatt van jelentősége az egyre több Tündérkertnek az országban – mondta V. Németh Zsolt. Az országgyűlési képviselő szerint a gyümölcsészeti hagyományok, a biológiai sokféleség fenntartásának eszközei is a kertek. Reméli, hogy az őshonos és most itt nevelt gyümölcsfák „beköltöznek” a házak mellé is, aztán amikor beérnek a gyümölcsök, akkor régi, hagyományos receptek szerint készülnek finomságok a termésből. Akkor megmarad, fennmarad az egykori tudás, ismeret.


A vasaljai Tündérkertet és az Önkéntes Tűzoltó Egyesület most beszerzett új járművét is megáldotta szombaton Óra Krisztián káplán. Az áldás alkalmával a közösségépítéséről beszélt, arról, hogy a kert az elcsendesedés helye lehet. Öt lakossal bővült idén Vasalja – az apróságok nevei kerültek egy­egy fa mellé a Tündérkertben.

 

Forrás: vaol.hu, Bakos Ágnes