Megújult a Püspökmolnári Művelődési Ház

2014-12-22 10:00:44


Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap 29 millió forintos támogatásából és a helyi
Önkormányzat 10 millió forintos hozzájárulásával felújították és integrált közösségi és szolgáltató térré bővítették a Püspökmolnári Művelődési Házat. Az intézmény szombat ünnepélyes avatásán V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt:





Advent idején az egyik feladatunk, hogy fordítsuk a figyelmünket a szépre, a jóra, hogy vegyük észre a kisebb-nagyobb csodákat. Püspökmolnáriban ez az év többi 364 napján sem nehéz feladat: hiszen itt vannak a szép haranglábak, a százéves hársfa, a tavak, az emlékmű, a templom… de a mai karácsonyváró ünnepségen, a megújult, kibővült művelődési ház felavatásakor igazán könnyű dolgunk van – mondta.






A művelődési házak, közösségi terek átadását egyébként is ilyen „csodaváró” hangulat szokta megelőzni: Befejeződtek a munkálatok, kész az új padló, elvégezték a hőszigetelést, megszáradt a festék… de vajon, megtörténik-e a csoda? Lesz a falak és a tető által közrezárt területből igazi közösségi tér? Ahova jó betérni, ahol jó együtt lenni, ahol idős és fiatal otthon érezheti magát? Ez már nem a tervezőmérnökön és nem a kivitelezőn múlik, hanem az embereken, akik birtokba veszik a megszépült épületet. Mivel van szerencsém ismerni Püspökmolnári lelkes, összetartó közösségét, egy percig sem kételkedtem abban, hogy régi művelődési házukat, s könyvtárukat új ruhájában is pillanatok alatt megtöltik élettel – tette hozzá.