Együttműködés a polgárőrséggel a környezetért

2014-12-19 16:50:41


Pénteken tartotta évzáró elnökségi ülését az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ), melyen együttműködési megállapodást írtak alá a Földművelésügyi Minisztérium Környezetügyért, Agrárfejlesztésért és Hungarikumokért Felelős Államtitkárságával.

 

 

 V. Németh Zsolt államtitkár az együttműködéssel kapcsolatban a rendezvényen elmondta: a jövőben a környezetvédelem területén hangsúlyosabban jelenik meg a civil szféra, a polgárőrök segítségével sikeresebben előzhető meg a természetkárosítás.

 

A polgárőrök és a kormányzat közötti együttműködés nem a mai megállapodással születik meg: komoly múltra tekint vissza, és komoly jövő elé néz. Védett természeti területeinket és értékeinket ugyanis nem lehet pusztán központilag, hatóságilag, jogszabályi keretek között megvédeni. Ahhoz elengedhetetlen a helyi közösségek felelősség- és szerepvállalása - ehhez pedig szükség van a helyi viszonyokat ismerő, a helyiek bizalmát és tiszteletét kiérdemelt polgárőrök jelenlétére, figyelmére és együttműködésére - fogalmazott.

 

Nagyra értékeljük, hogy a helyi polgárőr egyesületek alapfeladataik lelkiismeretes ellátásán túl időt és energiát szentelnek az állat-, környezet- és természetvédelem támogatására. Nagy segítséget jelent, hogy szemünk helyett szemünk, kezünk helyett kezünk a környezet veszélyeztetésének és károsításának megelőzésében, észlelésében és elhárításában - tette hozzá.

 

 

V. Németh Zsolt az elnökségi ülés keretében Kopácsi Sándor-díjat vehetett át az Országos Polgárőr Szövetségtől a polgárőrség munkájának eddigi hathatós támogatásáért.