Tudatosan az élelmiszerpazarlás visszaszorításáért

2014-11-25 16:00:52


Az élelmiszer- és ételhulladék keletkezésének megelőzésére és az élelmiszerpazarlás megfékezésére hívja fel a figyelmet a Földművelésügyi Minisztérium az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretében. A rendezvény évről évre egyre népszerűbb Magyarországon: idén mintegy 140 akciót regisztráltak, összesen több mint százezren vesznek részt ezekben a kezdeményezésekben országszerte - jelentette ki a környezetügyért felelős államtitkár hétfőn, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskolában tartott rendhagyó tanórán.

 

 

V. Németh Zsolt elmondta: felmérések szerint az élelmiszerek egyharmada, világszinten évente 1,3 milliárd tonna megy veszendőbe. Magyarországon a legutolsó adatok szerint körülbelül 566 ezer tonna élelmiszerhulladék keletkezik egy évben, ennek 10 százaléka a mezőgazdaságból, 51 százaléka a feldolgozásból származik, míg 39 százaléka települési hulladékként kerül a kukába.

Az államtitkár kie

melte, hogy csak a fogyasztás esetében 218 ezer tonna hulladékról beszélhetünk, amelynek negyede Budapesten keletkezik. Magyarországon egy család évente átlagosan 100 kilogramm élelmiszert dob ki. V. Németh Zsolt úgy fogalmazott: háztartásonként az összes megvásárolt élelmiszer 10 százaléka kerül a szemétbe, ami azt jelenti, hogy minden tíz magyar család elláthatna egy tizenegyediket azzal az élelmiszerrel, amit megvásárolt, de nem használt fel. Tudatos vásárlással és fogyasztással egy család évente átlagosan 50 ezer forintot tudna megspórolni.

 

 

A rendhagyó tanórán Rákóczi Ferenc műsorvezető közreműködésével azt mutattuk be a diákoknak, hogy odafigyeléssel, kreatív felhasználással hány féle étel készíthető el a fel nem használt, megmaradt alapanyagokból, így ezek nem kerülnek a szemétbe. A Földművelésügyi Minisztérium az órán arra is felhívta a figyelmet, hogy érdemes már a bevásárláskor törekedni arra, hogy az adott termék ne legyen feleslegesen "túlcsomagolva", így már ezzel is csökkenthetjük a keletkező hulladék mennyiségét.

 

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet november 22-e és 30-a között rendezik meg idén. Magyarország már harmadik éve vesz részt az akcióban, amelynek hazai megvalósítását az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség koordinálja. A kezdeményezés keretében önkéntesek saját ötleteikkel, akcióikkal hívják fel a figyelmet a hulladék keletkezésének megelőzésére, mennyiségének csökkentésére, valamint a termékek újrahasználatának és az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

 

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotó: Pelsőczy Csaba