Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia

2014-11-21 16:00:57


November 20-23. között zajlott Szegeden a IX. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferencia, melynek nyitóelőadását V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős  államtitkár tartotta Jelen és jövő a természetvédelem területén címmel.

 

 

 V. Németh Zsolt előadásában kiemelte, hogy Magyarország jövőjének záloga a hazai természetvédelem szakmai és működési feltételeinek biztosítása, szót emelt az önálló természetvédelmi törvény és a nemzeti park igazgatóságok megtartása mellett.

 

A Magyar Biológiai Társaság és a Szegedi Tudományegyetem szervezésében megvalósult rendezvényen 270 természetvédelmi biológus, minisztériumi és nemzeti parki munkatárs és civil természetvédő vett részt.

 

 

A rendezvény résztvevői hivatalos állásfoglalást is megfogalmaztak, melyben leszögezték: a természeti erőforrások, értékek megőrzése mindenki kötelessége és érdeke, életünk alapjainak védelme. Ez azonban önálló jogi hátteret, jól működő intézményrendszert igényel. A nemzeti park igazgatóságok, továbbá a védett területek és a Natura 2000 hálózat és a fenntartható környezetbarát gazdálkodás támogatása és megtartása, a környezetügyi döntések és alapadatok nyilvánossága ezért kiemelkedő fontosságú a hazai természetvédelem és a társadalom számára.