A Magyar Holokauszt Emlékév keretében rendeztek vasárnap megemlékezést Vasváron, amely során felavatták a volt gettó területén elhelyezett emléktáblát. A megemlékezésen V. Németh Zsolt államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Vasvár egykori polgármestere is beszélt:

"Megrázó a vasvári megemlékezésére szólító meghívó. A képen a szöges drót mögött állunk, kívülről nézzük a drót mögötti szörnyű történéseket. Egy ilyen képen a meghívó szó mintha arra invitálna, kerüljünk beljebb, nézzük meg, milyen a kerítés másik oldalán. Megrázó, mégsem nyomdahibáról vagy a szerkesztő tévedéséről van szó. A Magyar Holokauszt Emlékév a felejtés és a közöny ellen akar tenni. Ezért az egyik célja épp a szembenézés, a megismerés, az empátia, s az elhatárolódás helyett a közösségvállalás.

Az egész emberiséggel közösséget vállalni, érte felelősséget vállalni azonban a legnagyobbaknak is csak a legihletettebb pillanataikban sikerült. Épp így egy emberiség elleni bűntett is felfoghatatlan a személy saját, szűk perspektívájából nézve. Ezért ma, itt, Vasváron, az egykori szögesdrót másik oldalán, először kisebb körben, kisebb közösségben emlékezünk.

Térben a szűkebb pátriánk felé fordulunk, de időben messzebbre kell néznünk, hiszen a történet, amit ma felidézünk, nagyon régen kezdődött. Az első zsidók alighanem még a római hadakkal jelentek meg Vas megye területén. Vasváron a 13. századból már tudunk zsidó hitelezőről és temetőről is. Legközelebb a 18. század végén és a 19. század elején telepedtek le zsidó családok. 1815-től már temetőjük, 1862-től zsinagógájuk is volt. 1944-ben a vasvári zsidó hitközség 265 lelket számlált.

Ettől az évtől már szomorúak a számadatok. A városban és járásában élő 360 zsidó hitvallású honfitársunkat ez év tavaszán a vasvári gettóba hurcolták. Május 10-től június 20-ig innen szállították őket tovább a szombathelyi gettóba, ahonnan deportálták őket. A háború után 20-an tértek haza. Ezek a számok - a pozitív és a negatív előjelűek egyaránt - nemcsak a zsidó hitközséget gyarapították vagy fogyasztották. Vasvárhoz, Vas megyéhez és Magyarországhoz is ugyanúgy hozzáadtak, ugyanúgy elvettek tőle.

Ma a közös veszteségünkre emlékezünk, mert emlékezni nemcsak kötelességünk, de az élet feltétele is. Hiszen emlékezet nélkül elveszne a múltunk, nélküle pedig nem lenne jelenünk és jövőnk sem. Az emlékezetben gyökerezik az öntudat, az önazonosság éppúgy, mint a közösségi identitás, a valahová tartozás és sok feldolgozásra váró tanulság is.

A Holokauszt magyarországi emlékévének épp ezért a legfontosabb feladata emlékezni, emlékeztetni, emléket állítani: művészettel, tudománnyal, gesztusokkal, beszélgetésekkel, tárgyakkal, de mindenekelőtt azzal, hogy számba vesszük a holokauszt minden egyes magyarországi áldozatát a legkisebb falutól a világvárosig. Hogy ne felejtsük el, hogy a holokausztnak nemcsak méretei és számai, de arcai is voltak.

A közös nemzeti emlékezetünkhöz ma Vasvár ezzel az emléktáblával járul hozzá, ami a számok és a dátumok pontos, tényszerű rögzítése mellett felvállalja az emberi és erkölcsi parancsot is: Emlékezz!"