Falunapi rendezvények

2014-08-18 11:00:29


Túrával, játékos vetélkedőkkel és fellépőkkel ünnepeltek a szőceiek szombaton. A falunapon Papp Tibor polgármester felkérésére V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő mondott köszöntőt:

 

 

"Aki ismeri Szőce történelmét, annak a településről - az Árpád-kori Szent András templom és a tőzegmohás láprét élővilága után - elsőként az utak jutnak eszébe. A falu határában húzódó fontos, történelmi útvonalak: a római birodalom fontos kereskedelmi vonala: a Borostyánkő út; s a középkori Magyarország egyik főútvonala: az Itáliába vezető Király út, avagy a Katonák útja, vagy ha úgy tetszik, helyi kifejezéssel, a kerá út.

 

De aki igazán ismeri Szőcét, annak a Kölcsey, a Dózsa, a Petőfi út, a patakot keresztező utak, a rétbe futó kis földutak is eszébe jutnak. És tudja, hogy a helyeik számára ezek épp olyan fontosak, épp olyan jelentőségteljesek: hiszen ezeken az utakon indulnak reggel munkába, ezeken térnek meg esténként az otthonukba, ezeken futnak össze barátaikkal, ismerőseikkel, vagy épp ezeken indulnak el a falunapi rendezvényekre.

 

A magam részéről nagyon örülök, hogy ma este az én utam is idevezetett. Köszönöm Önöknek, hogy részese lehetek az ünnepüknek.

 

Az utakról sokféle bölcsességet őriz a magyar néphagyomány, úgy mint, hogy járt utat járatlanért nem szabad elhagyni; hogy a legrövidebb mindig az egyenes út; s hogy útnak, szónak nincsen vége. Egyben azonban szólások és közmondások nélkül is megegyezhetünk: a legjobb, ha úgy haladunk az utakon, hogy van, aki az elején kedvesen bocsát útnak; van, aki a végén szeretettel vár, és olyanok is vannak, akik velünk tartanak, elkísérnek az utunkon.

 

A szőcei falunapon jó elnézni az útitársakat: párokat, családokat, barátokat, munkatársakat - akik segítenek egymásnak, ha rögös, kacskaringós, meredek vagy beláthatatlan az út. Akár a szó szoros értelmében, úgy, mint ma a bagolytúrán vagy a kerékpáros, autós ügyességi versenyen; akár átvitt értelemben, az életútjukon.

 

Azt is jó látni, hogy a szőceieket egy a baráti körüknél, rokonságuknál tágabb közösség is védi, kíséri, támogatja útjukon, ez pedig a falu közössége. Fontos erőforrás ez, ami a hétköznapokon talán természetes, észrevétlen, magától értetődő. Hiszen a közösséget összetartó szálak nem láthatók, nem lehet bennük felbukni, s leginkább csak olyankor tűnnek fel, amikor a bajban megtartanak.

Örülök, hogy Szőcén mégsem feledkeznek meg ezekről a szálakról a békés, boldog időszakokban sem. Örülök, hogy évente egyszer szakítanak rá időt, hogy meg is ünnepeljék a falunapi vidám, színes programokkal, s mindenekelőtt azzal, hogy együtt vannak.

 

Ennek a szellemében kívánok jó szórakozást és kellemes időtöltést az est további részére. Töltődjenek fel, hogy később könnyebben essen a lépés a járt és úttalan utakon egyaránt!"