21. Faiskolai Börze

2014-08-11 09:00:11


Huszonegyedik alkalommal rendezte meg Faiskolai Börzéjét a Nyugat-Dunántúli Díszfaiskolások Egyesülete, az elmúlt hét évhez hasonlóan idén is a szombathelyi Arena Savaria Sportcsarnokban. A faiskolai termesztő, parképítő, parkfenntartó szakemberek, kis- és nagykereskedők, cégképviselők a börze pénteki, szakmai napján találkozhattak egymással, szombaton pedig az érdeklődőkkel, vásárlókkal. A börzét a rendezvény védnökének felkért V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár nyitotta meg.

 

 

1990-ben a nyugat-dunántúli díszfaiskolások is derűsen és a jövőre gondolva döntöttek úgy, hogy a szakmai összefogás érdekében egyesületet alapítanak. Később pedig szeretettel és gondoskodással szervezték meg az egyesületi tagok részére legelső faiskolai találkozójukat. Talán maguk sem gondolták még akkor, hogy összefogásuk hamarosan Magyarország legnagyobb faiskolai egyesületévé bővül, börzéjükre pedig néhány év múlva már három nyelven kell kiküldeni a meghívókat, mert a rendezvény olyan rangos eseménnyé növi ki magát, ami ország-, sőt Európa-szerte érdekelődésére tarthat számot - méltatta a faiskolások szakmai összetartását V. Németh Zsolt.

 

 

Mint minden igazán érdekes vásár és kiállítás, ez is a büszkeség és a kíváncsiság randevúja, ahol faiskolai termesztők, kert- és parképítők, parkfenntartók, kereskedők, cégképviselők szakmai büszkesége találkozik a rendszeres és leendő vásárlók figyelmével, az érdeklődők kíváncsiságával, csodálatával. Akár a szakmai érdekeltség, akár a szépérzék hozta ide, a látogató itt biztosan jó helyen jár. Hiszen a faiskolai börze a teljesség igényével mutatja be ezt a fontos ágazatot és annak egész világát. Kívánom ezért, hogy mindaz a szaktudás, tapasztalat, inspiráció, ötlet és élmény, amit az idei kiállítás szervezői tető alá hoztak, éljen tovább és hasznosuljon a rendezvény keretein túl is, egész évben, ország-, és Európa-szerte! - tette hozzá az államtitkár.

 

 

V. Németh Zsolt szólt arról is, hogy kertészet nagy élőmunka-igényű ágazat, amelyre a Kormány hatvan milliárd forintnyi támogatást szán az elkövetkezendő esztendőkben. Ma hazánkban 55-60 ezer család él kertészetből, ezért is kerültek előtérbe az ágazat érdekei az energiahatékonysági programok megvalósítása során - mondta.