Megújul az alsószölnöki bekötőút

2014-03-28 09:00:00


Megújul az alsószölnöki, országhatárhoz vezető bekötőút az Új Széchenyi Terv keretein belül Vas megyében. A több mint 161 millió forintos támogatásból megvalósuló beruházás révén a mellékút közel egy kilométeres szakasza válik európai színvonalúvá - hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és a térség országgyűlési képviselője a csütörtöki projektnyitó sajtótájékoztatón.

 

 

 

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2014-ben összesen több mint 247 kilométernyi mellékút szakaszt érintő beruházást hajt végre. A folyamatban lévő európai uniós akcióterv keretében 2012-től Vas megyében csaknem 2,5 milliárd forint értékben több mint 20 kilométernyi út felújítását teszi lehetővé. Az idei évben a megyében több mint 6,7 kilométeren zajlanak a munkálatok.

 

V. Németh Zsolt kiemelte: a beruházás az Európai Unió több mint 161 millió forintos támogatásából valósulhat meg az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programja keretében.

 

A beruházással jelentősen nőni fog az útszakasz forgalombiztonsága, javul a szolgáltatási színvonal és az utazási időben is rövidülés tapasztalható majd. A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

 

Az alsószölnöki 74183 jelű bekötőút közel egy kilométeres szakaszát érintik a most kezdődő munkák.  A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező végrehajtja a leromlott állapotú burkolaton szükségessé vált aszfalterősítést, és többek között kiépíti a padkát. Ezen felül a szakemberek elvégzik két leromlott állapotú híd, valamint a vízelvezető rendszer felújítását, kitisztítják az árkokat, átereszeket.

 

 

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája/Magyar Közút Nonprofit Zrt.