2014. március 14. és 16. között több nemzeti ünnepünk alkalmából rendezett megemlékezésen, koszorúzáson, ünnepi műsoron is volt alkalma részt venni Szentgotthárd, Vasvár, Rum, Körmend, Ivánc, Dobronak és Lendva polgáraival V. Németh Zsoltnak. Az államtitkár, országgyűlési képviselő az alábbi gondolatokkal tisztelgett 1848. március 15. emléke előtt:

"Észreveszem, hogy néhány napja másképp ébredek. Ilyesmit gondolok, félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy: hátha, megpróbálom! - ezt Márai Sándor írta Március című művében. De írhattuk volna mi is, írhatta volna bármelyik magyar ember, hiszen a március számunkra már mindig a hitet, az újjáéledő reményt és a tenni akarást fogja jelenteni - nemcsak éghajlatunk, de történelmi örökségünk okán is.

Hogy az előbújó napsugarak, a kipattanó rügyek vagy a hosszabbodó nappalok teszik-e, nem tudom, de ilyenkor márciusban könnyebb átérezni, hogyan szállhatott olyan magasra a szabadságvágy és a tettvágy szerte Európában a népek tavaszán. Március idusa közeledtével mi is könnyebben ébredünk, jobban kihúzzuk magunkat, mélyebbeket lélegzünk, nagyobbakat lépünk, többre vágyunk és többet remélünk. Jólesően borzongató a gondolat, hogy ugyanezt érezhette Petőfi, Kossuth, Irinyi és Vasvári is abban a híres-szép márciusban, 1848-ban.

Nagy idők voltak azok. Annak a kornak a szereplői nem azzal ébredtek, hogy fel kell hívni! vagy hogy hátha, megpróbálom. Nem fogalmaztak finoman, nem szóltak halkan, nem vártak türelmesen. Nem írták oda a 12 pont alá, hogy legyenek szívesek, amennyiben lehetőségük engedi. Nem is tehették. Elnyomással, egyenlőtlenséggel, idejét múlt, életidegen rendszerrel kellett szembeszállniuk.

Ezért Petőfivel az élen azt mondták:

Minékünk a szabadság

Árnyéka nem kell,

Maga a szabadság kell minékünk,

Teljes szabadság minden áron!

A nemzetek fejlődésében megvannak a radikalizmusnak a maga sorszerűen, gondviselésszerűen kitűzött órái. Vannak korszakok, amikor az emberek személyes érzései egybecsengenek a nemzet uralkodó érzelmével. Vannak idők, amikor szükség van az egyoldalúságra és az abban rejlő vad erőre, hogy a megcsontosodott visszaéléseket és hozzáférhetetlen makacsságokat össze lehessen törni.

1848-ban ilyen idők jártak, ezért annak a márciusnak a fiai nemcsak felbátorodtak, nemcsak nekibátorodtak valaminek, nemcsak bátorkodtak megtenni valamit. Egyszerűen, csupa nagybetűvel BÁTRAK voltak, HŐSÖK voltak egytől-egyig a lánglelkű költőtől, az ismeretlen, szabadságért küzdő honvédekig - ahogyan a kor szava megkívánta. Ezért mondjuk a mai ünnep jelszavát országszerte, őszintén, sokan: Tisztelet a bátraknak!

De sokan mondjuk azt is, Pilinszkyvel együtt, Pilinszky után szabadon, hogy Nem hős akarok lenni, hanem jó. Mert tudjuk, hogy a négy sarkalatos erény közül csak egy a bátorság, de a forradalmak első lendülete, a hősök és a bátrak órája után ugyanúgy szükség van a másik háromra - az igazságosságra, a mértékletességre és a bölcsességre - is.

A felhúzott lobogók alatt és a Talpra magyar! szavalása közben hajlamosak vagyunk róla megfeledkezni, de 1848-ból nem hiányoztak ezek az erények sem. A március 15-ei bátor forradalom után, hamarosan megérkeztek az április 11-ei igazságos, mértékletes és bölcs törvények is. A bátor forradalmárok pedig átadták helyüket az igazságos, mértékletes és bölcs államférfiaknak: a híd- és vasútépítő Széchenyinek, a nagy érdekegyeztető Kossuthnak és a haza bölcsének, Deák Ferencnek.

Hiába vádolta a radikális ifjúság a még fel sem állt kormányt tunyasággal, hiába voltak bizalmatlanok Batthyányval, hiába címkézték pedánsnak és kontárnak Szemerét és Klauzált. A tüzes, türelmetlen hang akkor már nem csengett egybe a nemzet akaratával - ezért került be mindössze 36 radikális a 426 fős nemzetgyűlésbe. Szerették őket, ahogyan mi is szeretettel és hazafias együttérzéssel gondolunk rájuk. Erőt gyűjtöttek tüzes bátorságukból, ahogyan mi is erőt nyerünk programjukat, verssoraikat olvasva. De az országot nem bízták rájuk. Az országot nem rájuk bízták.

A forradalmak kirobbantásához hősies, bátor, dühös emberek kellettek. Egy ország irányításához azonban nem elég a vakmerőség és a harag, nem elegendő a szabadságvágy és a szép jövő ígérete. Ahhoz tudás kell, tapasztalat, tervek és keretek kellenek, és jó modor sem árt. A forradalmi lelkület lángra lobbant, amikor arra szükség van, de fel is emészt, ha túl sokáig tápláljuk. Ahogyan Weöres Sándor írta: Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz?

Az első felelős magyar kormány és az áprilisi törvények épp azt tették a tizenkét pont vágyaival, amit Weöres Sándor tanácsol: megszelídítették és igába fogták őket. Azt hiszem, ennek köszönhetjük, hogy ma nemcsak kokárdánk és Nemzeti dalunk van, de szólás- és lelkiismereti szabadságunk, nemzeti függetlenségünk és Alkotmányunk is.

Voltak a történelmünknek olyan sötét, szomorú korszakai, amelyekben újra belénk fojtották, megölték szabadságvágyunkat, s az valóban visszajárt kísérteni, amíg a bátrak ismét ki nem engedték a palackból. Isten ments azoktól, akik elnyomják igaz álmainkat! De mentsen meg azoktól is, akik egyre csak dédelgetik a vágyainkat. Akik nem a céljainkat és terveinket táplálják, hanem a legalantasabb ösztöneinket. Mert az elkényeztetett vágyak elburjánzanak, elszaporodnak, és csak kielégítetlen elvárásokhoz és teljesíthetetlen ígéretekhez vezetnek.

Ezért úgy gondolom, március tizenötödikén és az év többi napján is akkor tisztelgünk méltón a bátrak és a bölcsek közös öröksége előtt, ha a tavaszi indulatunkat, tenni akarásunkat mi is igába fogjuk, és közös építkezésbe, közös munkába kezdünk.

Március tizenötödike hite, tüze, lendülete adjon hozzá erőt!"

További képek: https://www.facebook.com/vnemethzsolt