III. Országos IKSZT Szakmai Találkozó

2014-03-13 15:00:00


A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jelentős kulturális intézményfejlesztő programot hajtott végre az elmúlt négy évben: 24,6 milliárd forintból 725 művelődési ház újult meg a vidékfejlesztési program keretében - mondta V. Németh Zsolt szerdán Budapesten.

 

 

 

A VM vidékfejlesztésért felelős államtitkára a III. Országos IKSZT (Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér) szakmai találkozón elmondta: a támogatás legnagyobb hányadát, mintegy 15 milliárd forintot az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér program keretében 635 település nyerte el, 427 településen pedig már megkezdte működését egy-egy IKSZT.

 

Hangsúlyozta: a már működő integrált közösségi és szolgáltató terek a településeken közösségformáló erővé váltak az elmúlt években. Azért is rendezi meg már harmadszor a témával foglalkozó fórumot a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) - a program szakmai koordinátora -, hogy a jó tapasztalatokat, gyakorlatokat megoszthassák egymással az IKSZT-ket működtetők.

 

Eperjesi Tamás, a NAKVI vidékfejlesztési igazgatója, főigazgató-helyettes az MTI-nek elmondta: az integrált közösségi és szolgáltató terekben - azokon a településeken, ahol ilyen létesítmények működnek - kaptak helyet a mindennapi közösségi szolgáltatások. Példaként hozta az e-Magyarország Pontokat, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tájékoztató pontjait, de elérhetők az IKSZT-kben a falugazdászok, a szociális munkások, valamint több településen a posta és a könyvtár is.

 

Közölte: az integrált közösségi és szolgáltató terek létrehozását az unió 100 százalékos mértékben támogatja, a maximális forrás pedig, amely egy-egy beruházás megvalósítására elnyerhető volt, 200 ezer euró, mintegy 50-60 millió forint.

 

Forrás: MTI

 

Fotó: NAKVI