Második alkalommal rendezte meg a Gasztronómiai Fesztivált szombaton Szarvaskenden a Vas Megyei Önkormányzat a "Natur-Kulinarium - Régiók kertjei és kultúrtájai kínálta új élménylehetőségek turisztikai és képzésközpontú fejlesztése és megvalósítása" projekt keretében. A hagyományos ízek, népi tradíciók és helyi portékák ünnepén V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Kármentők zenekarban nagybőgőn kísérte a Nefelejcs Néptáncegyüttest táncosait, és a rendezvény fővédnökeként köszöntőt is mondott:

"A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a disznóölés a háztartás évi hús- és zsiradéktartalékának biztosítására hizlalt sertés levágása és feldolgozása. Nekem ez a tudományos definíció azonban színtelen, szagtalan, nem adja vissza egy vérbeli vidéki disznóvágás hangulatát, és még csak nyomokban sem emlékeztet arra, ami itt, a szarvaskendi Szabó Tanyán zajlott a mai délelőttön.

Erre sokkal alkalmasabb az ismeretlen szerző Disznóvágás szavakban című remekműve. Ebből jutott eszembe néhány sor, amit idéznék. Kérem, javítsanak ki, ha tévedek, de úgy sejtem, mostanra a böllérverseny résztvevői nemcsak a csapatébresztőn és a disznóbúcsúztatón vannak túl, de azon is, hogy vigyázzonmajdén, holakötél, öntsdlevízzel, mostszúrjad,továbbá azon is, hogy belit kimossátok, nincsazapénz, kutyáké, meg azon is, hogy karajmarad, többikolbász, majdéndarálok, de könnyen lehet, hogy elhangzott már az is, hogy jóélesezakés, látomazujjadon.

A nehezén tehát már túl vagyunk, de a java még előttünk áll a napnak: néptánccal, népzenével, kézműves- és termelői vásárral, hurkával-kolbásszal; borral és pálinkával. A nap hátralévő részére már inkább ráillik az idézett Néprajzi Lexikon leírása, mely szerint evés-ivás, borozgatás, vidám hangulat jellemző a disznótorra, amely elsőrendű alkalma a közös dalolásnak, alkalom továbbá a tréfálkozásra, mesélésre és alakoskodásra.

De azért a disznótór szócikket illetően sem adnék teljesen igazat a néprajztudósoknak, mert szerintük a disznóölést követő vacsora családi esemény - amire öregeket, házaspárokat, gyerekeket egyaránt meghívnak -, és mint ilyen, meglehetősen kizárja a mulatságokon általában szokásos lányok-legények közti enyelgést, udvarlást. Véleményem szerint ki van zárva, hogy ma Szarvaskenden ez ki lenne zárva, de - megint csak - javítsanak ki, ha tévedek!

Aztán azt is olvastam a lexikonban, hogy a hangszeres zene és a tánc nem jellemző a disznótorra. Erre a megjegyzésre családommal évről-évre rácáfolunk, hiszen nálunk a disznóölésen a böllér utáni második legfontosabb szereplő a harmonikás. De zenészbarátaimmal és a Nefelejcs együttes táncosaival itt, a szarvaskendi fesztivál színpadán is hamarosan megpróbáljuk bebizonyítani, hogy nem elég, ha a disznóba beléesik a késnyavalya, szükség van zenére és táncra is. Ahogyan szükség van a helyi termékekre, a kézműves portékákra, a bátor legényekre és a rönkhúzásra is. Ma egyikből sem lesz hiány.

Ennek pedig több szempontból is örülök. Egyrészt vidékfejlesztésért felelős államtitkárként pontosan tudom, hogy a falusi turizmus a vidéki gazdaság több lábon állásának egyik fontos pillére, ami sok település és régió számára jelenthet kitörési pontot. Másrészt viszont azt is tudom, hogy míg a kolbász és a szalonna sózással, füstöléssel hosszú ideig eltartható, addig tudásunk, kultúránk, hagyományaink és szokásaink nem konzerválhatók. Lexikonokban és néprajzi gyűjteményekben beporosodnának, elhalványulnának. Ha azt akarjuk, hogy velünk maradjanak, akkor élni és éltetni kell őket, méghozzá együtt, közösségben - ahogyan ezt Szarvaskenden már második alkalommal teszik.

Elődeink még tudták, hogy ölés előtt a disznót meg kell kergetni, hogy porhanyós legyen a húsa; hogy szúrás közben a disznót nem szabad sajnálni, mert nehezen döglik meg; és hogy a várandós asszonynak nem ajánlott a disznóperzselésbe lépni, mert szőrös lesz a gyereke. A szarvaskendi gasztronómiai fesztivál böllérjeinek és vendégeinek hála nem megy feledésbe ez a fontos tudás, és nem mennek feledésbe ízeink, szokásaink sem."