Megújult a szalafői református templom

2013-10-07 10:00:00


Befejeződött Őriszentpéter-Szalafői Református Társegyházközség szalafői templomának felújítása, melyet istentisztelettel és szeretetvendégséggel ünnepeltek a hívek vasárnap. Major Lehel lelkész meghívására V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott köszöntőt az átadón:

EzerSZER SZERelem, mondja Szalafő jelmondata. És ez alatt nemcsak azokra az idelátogató vendégekre gondolnak, akik első látásra beleszeretnek a kis, szeres település hangulatába, de az itt élők féltő, törődő szeretetére is, amivel körülveszik szülőfalujukat. Azt mondják, a munka láthatóvá tett szeretet.  A szalafői református templom felújításába belefektetett munka is láthatóvá, kézzel foghatóvá tette, hogy a helyiek mennyire szeretik a közösségüket, hitüket, mennyire törődnek épített örökségükkel - mondta az államtitkár.

Hiszek abban, hogy amire odafigyelünk, amire időt szánunk, az meghálálja a törődést. Biztos vagyok benne, hogy ez így lesz a szalafői templommal is. Az elkövetkező években, évtizedekben bőségesen megszolgálja majd a ráfordított időt, pénzt, azáltal, hogy hitet, menedéket ad; lehetőséget teremt a találkozásra, a közös imára, éneklésre; és megőrzi a szalafőieket olyannak, amilyennek 1939-ben leírta őket Vakarcs Kálmán: becsületesnek, emberszeretőnek, tisztelettudónak - tette hozzá.