A Kulturális Örökség Napjai Kőszegen

2013-09-23 12:00:00


A szeptember 21-22-ei hétvégét a kulturális örökségnek szentelték Kőszegen. Pénteken kihirdették a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére újonnan felkerült nemzeti értékeket, köztük a kőszegi "Szőlő Jövés" ünnepét.  A régi és új örökségelemek, így többek közt a mohácsi busójárás, a kalocsai viselet és a mezőtúri fazekasság szabadtéri standokon mutatkoztak be. A Kulturális Örökség napjai alatt máskor nem látható műemléképületek is nyitott kapukkal várták a Kőszegre látogatókat.  A rendezvény megnyitóján V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott köszöntőt:

"Idén tavasszal lehetőségem volt ellátogatni Kőszegre, a Szőlő Jövés ünnepére, így személyesen is megtapasztalhattam, hogy érhető tetten a genius loci, azaz a hely szelleme az ünnepi hagyományban, a könyvben, a 11 órai harangszóban, városháza lőréseiben.  A Kulturális Örökség Napjain, még közelebb enged minket a város. Ezen a hétvégén még jobban megismerhetjük azt a titokzatos, láthatatlan erőt, ami Kőszeget Kőszeggé formálta, hiszen épületei, műemlékei kinyitják a kapuikat, s így a gimnázium, a városháza, a zsinagóga, a múzeumok falai között is kereshetjük a genius locit.

Ez a néhány nap azonban nemcsak ezért különleges. Aki most sétál a városban nemcsak Kőszeg szellemével találkozik, de a magyarság teljes, gazdag szellemi kulturális örökségéből is ízelítőt kap: bekukkanthat a busó álarcok mögé; belekóstolhat a kunsági birkapörköltbe és szatmári szilvalekvárba. hímezhet úgy, mint a matyók; sodorhat gyékényt úgy, mint Tápén, és sorolhatnám tovább. Ebben a színes forgatagban talán át tudjuk érezni, mennyi szerethető kincset, szokást, milyen mérhetetlen tudást hagytak ránk az elődeink.

Ez a hagyaték azonban nemcsak gazdagít minket, de felelősséget is ró ránk. Ahogy Kovács András Ferenc költőnk írta:

?Amit

jól szeretsz, maradandó lészen. Amit

jól szeretsz, való örökséged?

Jól szeretni természeti, kulturális és épített örökségünket, nemcsak erkölcsi kötelességünk, de mindannyiunk közös érdeke is. Épp ezért a Nemzeti Vidékstratégiában is hangsúlyoztuk a szerepét.

A vidéki térségek örökségét képező tárgyak, épületek, szokások, mesterségek egyrészt emlékek, melyek helyi, térségi vagy akár nemzeti jelentőségű történeti és kulturális értéket képviselnek. Ugyanakkor eszközök is, hiszen olyan fontos tapasztalat- és tudástár kapcsolódik hozzájuk, amelyből a jelenben és a jövőben is meríteni tudunk.

Ezenfelül ezek az értékek képezik a vidéki közösségek, az egymást követő nemzedékek, s rajtuk keresztül egész nemzetünk habarcsát, identitásunk hordozóját. Nem utolsó sorban pedig erőforrást is jelentenek, amelyre gazdasági, idegenforgalmi fellendülést, sikert alapozhatunk.

Épp ezért támogatjuk a vidéki szellemi és kulturális örökségkincs feltárását, összegyűjtését és bemutatását; a vidéki épített örökség védelmét, megújítását, bekapcsolását a helyi közösségek életébe és a turizmusba.  Fontosnak tartjuk az infrastruktúra fejlesztését, hogy mindezek az értékek megközelíthetőek legyenek; és a falumegújítás jó példáinak terjesztését, hogy újabb és újabb értékeket menthessünk meg az utókornak.

Úgy gondolom azonban, hogy jól szeretni ezeket az értékeket minden állami és európai uniós támogatás segítségével is csak akkor lehet, ha jól ismerjük őket. Ebben segít a Szellemi Kulturális Örökség Jegyzék lajstroma, és erre adnak lehetőséget a kőszegi Kulturális Örökség Napjai. Azt hiszem, ilyen színes, élménydús programokkal, ilyen elkötelezett közösségekkel és ilyen érdeklődő, értő közönséggel minden esélyünk megvan arra, hogy mindazt, amit megörököltünk, tovább is örökítsük."