Már Csörötnek is védett az árvízzel szemben

2013-09-23 10:00:00


A csörötnekiek ismerik azt a Rábát, ami szép tájat és gazdag élővilágot ad, meghajtja a vízimalom kerekét, de ismerik a Rába zabolátlan, romboló arcát is, amit áradáskor mutat - mutatta be V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a víz kettős viselkedését a Csörötnek község árvízvédelmi fejlesztése projekt pénteki záróünnepségén.

A több mint 700 millió forint vissza nem térítendő támogatásból megvalósult komplex fejlesztés eredményeképpen azonban ezentúl ez utóbbitól sem kell félniük. A beruházásnak köszönhetően ugyanis a folyó már nem fenyegeti, rombolja, hanem támogatja, építi és gazdagabbá teszi ezt a kis, Rába-vidéki települést - mondta.

Az államtitkár kiemelte: a Vidékfejlesztési Minisztériumnak az a célja, hogy Magyarország egésze hasonló összhangban éljen vizeinkkel. Ezért a Nemzeti Vidékstratégia megalkotásánál a szakemberek figyelembe vették, hogy a víz megújuló, ám korlátozottan rendelkezésre álló és sérülékeny természeti erőforrás, ami az életminőség, a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából egyaránt meghatározó tényező.

Ezért a tárca célul tűzte ki vizes élőhelyeink védelmét, ivóvízkészletünk minőségi és mennyiségi megőrzését, valamint a termálvízkészleteink víztakarékos és energia-hatékony hasznosítását csakúgy, mint a településeken keletkező szennyvizek elvezetését és tisztítását.

Ennek megvalósításához azonban szükség van a vizeiket megbecsülő és irántuk felelősséget vállaló vidéki közösségek segítségére is, amilyenek a csörötnekiek is. Kötelességünk ugyanis megőrizni természeti kincseinket. Ennek a kötelességnek tett eleget a Magyar Kormány és az Európai Unió támogatásával Csörötnek önkormányzata a mostanra elkészült árvízvédelmi fejlesztéssel.

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája