Lekvárfőző üzem nyílt Balatonkenesén

2013-08-21 08:00:00


V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár adta át Balatonkenesén a helyi Pékmester Biscuits Kft. új lekvárfőző üzemét, amely több mint 25 millió forintos LEADER pályázati támogatással valósult meg. Az üzem napi 10 mázsa alapanyagot állít elő nagyüzemi pékségeknek, exkluzív csomagolt termékből pedig naponta 200 kilogrammot.

"Úgy látom, Balatonkenese nagy művésze az ilyen érzékeny átmeneteknek. Nem hiába az egyetlen települése a Balatonnak, ami se nem északi, se nem déli parti, vagy ha épp úgy tetszik: egyszerre mindkettő. Itt a nyárból az őszbe a vidékfejlesztési konferenciával egybekötött Langalló Fesztivál segít át. Ahol az igazi nyári ízeknek és illatoknak, nyáresti programoknak, táncnak és zenének nem ellenségei a komoly témák, elképzelések, előadások és megbeszélések. Itt, Balatonkenesén, ebben a  néhány napban, jól megfér egymás mellett a La Fontaine meséjéből ismert szertelenül szórakozó tücsök és a szorgosan gyűjtögető hangya.

Azt gondolom, ennél méltóbb környezetben aligha adhatnánk át a Pékmester Biscuits Kft. lekvárfőző üzemét. Hiszen az itt készülő lekvárokban benne lesz minden, aminek a mesebeli tücsök örülne: a helyi gyümölcsök zamata, a cukor édessége, a mennyei illatok, a napfény és a nyár emléke. De belekerül a befőttesüvegekbe sok olyan dolog is, ami viszont a szorgalmas hangya szívének volna kedves: a helyi gazdák fáradozása, a környezettudatosság, a fenntarthatóság, a helyi gazdaság fellendülése" - mondta köszöntő beszédében V. Németh Zsolt.

Az államtitkár kiemelte: A helyi élelmiszerben és a rövid ellátási láncban nagy tartalék van, ezt jelzi az is, hogy Európában a közvetlen értékesítés már nem csupán piaci rés, hanem külön ágazattá kezd válni. A helyi termékek iránt idehaza is nő az igény, ezért számos intézkedést hozott a kormány, így például lehetővé tette, hogy a termelési hely 40 kilométeres körzetében könnyített feltételekkel lehessen értékesíteni állati termékeket; módosította a közbeszerzési törvényt annak érdekében, hogy a helyi termékek könnyebben bekerülhessenek a közétkeztetésbe, a helyi piacokat pedig már nem kell engedélyeztetni, csak bejelenteni. Hozzátette, ezek a támogatások tették lehetővé kisüzemek létrejöttét még a válság közepette is.ű


Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapon belül négy fejlesztési terület nyílik meg, ebből kettő, a fiatal gazdák tematikus alprogram és a rövid ellátási lánc program lehet kedvező a magyar gazdák számára, ezért utóbbi koordinálására létrejött egy munkacsoport, amely előkészíti a kapcsolódó kormányzati programot - közölte az államtitkár az MTI kérdésére.


A helyi termékeket segítő pénzügyi forrásokról azt mondta: arra törekednek, hogy az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból megszerezhető támogatásokon túl, kihasználva a pályázati alapok közötti átjárhatóságot, a szociális alapból vagy a regionális fejlesztési alapból is pénzt vonjanak be a LEADER-be, vagyis a közösség által irányított helyi fejlesztések rendszerébe. Az a cél, hogy az eddig mereven elválasztott fejlesztési programok ezentúl jobban átjárhatók lesznek, és egy-egy program több forrásból is finanszírozható lesz.

Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája