Megújult a péri Petőfi Sándor Művelődési Ház

2013-06-13 14:00:00


Pér Község Önkormányzata csaknem 50 millió forintot nyert Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására a Darányi Ignác Terv vidékfejlesztési programjából. A támogatásból korszerűsítették és akadálymentesítették a település régi közösségi házát. Az épületben könyvtár és a házasságkötő terem, az előtérben csocsó- és billiárdasztalt kapott helyet, galériájában az intézmény névadója, Petőfi Sándor életéről látható kiállítás. A csütörtöki ünnepélyes megnyitón V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár mondott köszöntőt:

"Vidéken élőként és vidékfejlesztésért felelős államtitkárként is azt tapasztaltam, hogy amelyik településnek megmarad a temploma, iskolája, orvosi rendelője, postája, ott a helyieknek is megmarad a hite, a tudása, az ereje és az összetartása. Azt is láttam, hogy ha egy község mindezek mellett a találkozásnak, a közös időtöltésnek is szentel teret, akkor az ott lakók hite és tudása összeadódik, megsokszorozódik, és egy folyamatosan megújuló erőforrás válik belőle.

Az ország számos pontján volt már lehetőségem ezt megfigyelni, mert az IKSzT-programnak - Magyarország egyik legnagyobb kulturális intézményhálózat-fejlesztési programjának - keretében 635 település régi művelődési házában vagy elhanyagolt épületében nyílhat modern közösségi és szolgáltató tér. Ma azonban a 635 település közül egy igen különlegesre van szerencsém látogatni, hiszen Pérnek nemcsak hivatalos tere, nemcsak közösségi tere, de - ahogyan a légcsavar is emlékeztet rá a címerben - repülőtere is van. Kíváncsi voltam, vajon egy ilyen adottság hogyan befolyásolja egy közösség gondolkodásmódját.

Azt feltételeztem, hogy ahonnan repülők szállnak fel, ott az emberek tudnak távlatokban gondolkodni, mernek elrugaszkodni, hogy ott az ötletek szabadon szárnyalnak, s igazán tág tere nyílik a képzeletnek. Nos, nem csalódtam. Azt ugyan nem tudom, hogy ennek van-e köze a repülőtérhez, mindestre mindez valóban igaz Pér lakosságára. Egy községről, egy közösségről sokat elmond ugyanis, hogy minek ad teret. Pér a Petőfi Sándor Művelődési Ház felújításával számtalan értéknek helyet biztosít: a házasságkötő teremben a szerelemnek és a hűségnek, a könyvtárban a tudásnak és a bölcsességnek, az eMagyarország ponton a tájékozódásnak és az információáramlásnak, az előtérben a sportnak és a kikapcsolódásnak, és sorolhatnám tovább még hosszasan.

Ez pedig azért nagyon fontos, mert csakis az a cél, az a törekvés, az az álom valósulhat meg, aminek fizikailag is helyet, teret biztosítunk. De ugyanez fordítva is igaz, ha kiürítünk egy szekrényt, leporolunk egy polcot, vagy épp felújítunk egy régi épületet, akkor az így kapott tér előbb-utóbb varázslatos módon megtelik tartalommal, élettel, és megtalálja a maga feladatát. A péri művelődési ház olyan sok feladatot talált magának, hogy már az is csoda, hogy még egyhelyben áll. Én azért bízom benne, hogy ez így is marad: stabil, szilárd alap; egy helyben álló, teherbíró falak; de rajta és köztük folyamatosan megújuló, vidám és színes közösségi élet, ami felülmúlja az öreg épület eddigi legszebb napjait is."