A vidéki életet népszerűsíti a Vidékjáró programsorozat

2013-05-29 16:15:00


Újszerű eszközökkel, különleges programokkal mutatja be a vidéki életmódot, a magyar kulturális és szellemi örökséget a Vidékjáró programsorozat, amely ebben az évben 16 tematikus nap köré szerveződve hagyományőrző civil szervezetek és stratégiai partnereik összefogásában valósul meg.

A Vidékjáró-sorozat a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) kezdeményezésére 16 civil szervezet és hat stratégiai partner összefogásában indult útjára. A decemberig tartó tematikus napokat mindig egy központi helyszínen rendezik, ehhez csatlakoznak országszerte az adott témában érintett települések, vendéglátók, gazdálkodók, kézművesek és együttesek - jelentette be a program szerdai tájékoztatóján Csizmadia László, a FATOSZ elnöke.

A tematikus napok között szerepel egyebek mellett a június végi "falusi ízlelőnapok", ahol valódi házi ízeket kóstolhatnak az érdeklődők, július végén a környezettudatos nap és ökovásár, amelynek központi helyszíne a Tisza-tavi Ökocentrum lesz, augusztusban a nyári színházi esték vagy a gyógynövény napok várják a látogatókat, szeptemberben a pásztoréletet, októberben pedig az ország területén élő nemzetiségeket ismerhetik meg jobban az érdeklődők.
A programokat korszerű, könnyen kezelhető és tetszés szerint alakítható felületen a sorozat honlapja fogja össze (http://www.videkjaro.hu/), amelyen bárki érdeklődési körének megfelelően válogathatja ki a számára legérdekesebbeket.

Lehetőség van többek között a programokat helyszín és időpont szerint kigyűjteni, saját eseménynaptárt készíteni, valamint a kisebb vendégházak, fogadók, szálláshelyek versenypiaci helyzetét segítve mód van arra, hogy a vendégek online fizethessenek ki bizonyos szolgáltatásokat SZÉP-kártyájukkal.

Az eseményen V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár rámutatott, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium névválasztása is jelzi: a tárca a vidék egészét kívánja képviselni. A vidék egy komoly értéket képviselő társadalmi és kulturális tér, amelynek fejlesztése elengedhetetlen. Ezt célozta egyebek mellett a minisztérium támogatásával már 330 helyen működő új típusú művelődési intézmény, az integrált közösségi és szolgáltató tér is. Kiemelte: hisz abban, hogy a magyar vidék mára egyet jelent a jobb életminőséggel, a jó környezettel, a kulturális örökség védelmével és a hagyományok megélésével.

Halász János kultúráért felelős államtitkár rámutatott, hogy a közösségi terek nemcsak a vidéki kisvárosokban, falvakban élő közösségek működéséhez nyújtanak segítséget, hanem azok a csoportok is bekapcsolódhatnak a települési együttműködésekbe, amelyeknek erre korábban nem volt lehetőségük. A kisközösségek támogatását a szaktárca a Nemzeti Művelődési Intézet újraszervezésével, egy olyan hálózat kialakításával szeretné elérni, amely minden megyében szakmai közösségi segítséget nyújt a kistelepüléseken működő közösségeknek.

Az államtitkár a kultúra és a falusi turizmus kapcsolatának fontos pilléreként kiemelte a tájházak szerepét is, ennek kapcsán bejelentette, hogy ettől az évtől a tájházak is pályázhatnak fejlesztésekre a csaknem 100 millió forintos közgyűjteményi fejlesztési program keretében.
Szalay-Zala Andrea, a Vidékjáró ötletgazdája elmondta, a kezdeményezés a vidék komplex kínálatának bemutatása, a vidéki élet népszerűsítése mellett nagy hangsúlyt fektet a környezettudatos szemlélet és tudatos vásárlói magatartás elterjesztésére és a vidéki szolgáltatók vendégforgalmának növelésére. A szervező bízik benne, hogy az idén márciusban indult kezdeményezés jövőre is folytatódhat, újabb napokkal és újabb magyarországi és határon túli tagokkal bővülhet.

Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája