Számos magyar kiállítóval megnyílt a kolozsvári AGRARIA

2013-04-26 08:30:00


Számos magyar kiállítót köszöntött V. Németh Zsolt a kolozsvári AGRARIÁ-n. A vidékfejlesztésért felelős államtitkár a nemzetközi mezőgazdasági, élelmiszeripari és állattenyésztési kiállításon és vásáron Daniel Constantin román mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter megnyitója után mondott beszédet.

V. Németh Zsolt hangsúlyozta: az európai uniós Közös Agrárpolitika kialakításában eredményesen működik együtt Magyarország és Románia. Mindkét ország számára fontos, hogy ne csak professzionális, versenyképes mezőgazdaságot alakítson ki, hanem ennek révén biztosítsa a vidék megtartóerejének növelését, a munkahelyek megőrzését, bővítését.

Az államtitkár köszöntötte a vásár magyar kiállítóit, többek között a Magyartarka Tenyésztők Egyesületét, amely a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásának köszönhetően termékenyítő anyagokkal és mezőgazdasági eszközökkel vesz részt az AGRARIÁ-n. Az egyesület mellett juhtenyésztésben és gépgyártásban érdekelt szereplők, takarmány-, növényvédőszer- és vetőmag forgalmazók képviselik Magyarországot a négynapos kiállításon.

Az 1995 óta megrendezett AGRARIA Erdély legnagyobb, és Románia második legnagyobb mezőgazdasági rendezvényévé vált. A korábbi években 250 kiálító és több mint 20 ezer látogató vett részt a vásáron.

 

Forrás: Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája