Gyümölcsoltó nap Pórszombaton

2013-03-25 08:30:00


Már hagyomány, hogy a pórszombati Medes hegyen gyümölcsfák oltásával ünneplik Boldogasszony napját. Az idei rendezvényt a Tündérkertek Találkozójának keretében március 23-én tartották V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár részvételével.

V. Németh Zsolt köszöntőjében Lázár Ervin A kert című írását idézte: A fák mind személyes ismerőseim. A két fehércseresznyefa, a vadkörtére oltott kerek körtét termő ifjú fa, az öreg kálmánkörte. A vörös ringló. A szilvák, a lasponya, a boralma. A szőlőlugas. A kapu melletti terebélyes rétesalmafa. Az államtitkár elmondta, bízik benne, hogy az íróhoz hasonlóan, a felnövő generációk is ismerik majd az őshonos magyar gyümölcsfákat.

Ebben segít a vidékfejlesztési tárca rendelete, amely egy éve szabaddá tette az őshonos tájfajták szaporítását, és ebben segít a medesi gyümölcsoltó nap is.

A rendezvényen évről évre örökségüket, régi gyümölcsfajtáikat őrző közösségek mutatják be néprajzi értékeiket, a vendégeknek pedig megtanítják a gyümölcsoltás tudományát. V. Németh Zsolt a népi hagyományok ápolásában citerajátékával, a tájfajták megőrzésében pedig saját oltásával segédkezett a gyümölcsoltó nap alkalmával.