FOGADÓÓRA ÉS KONZULTÁCIÓ A KEMENESALJÁN

2013-03-11 12:31:05


Pénteken Berzsenyi Dániel szűkebb pátriájában tartott megbeszéléseket és képviselői fogadóórát V. Németh Zsolt.

Látogatást tett egy a térségben ezer hektáron gazdálkodó magángazdaságban, melyben növénytermesztés mellett  mangalica sertés és vágómarha tenyésztést is folytatnak. Szélesi Zoltán tulajdonos elmondta, hogy gazdaságuk a térség egyik meghatározó gazdasági egységévé nőtte ki magát, és sok környékbeli családnak nyújt megélhetést. Ismertette a közeljövőben tervezett fejlesztési elképzeléseiket is, így egy vágópont kialakítását.                 A képviselő nagyon hasznosnak találta az agrár vállalkozások sikeres működését befolyásoló körülményekről szóló tájékoztatást, mivel politikusi munkájában hasznosítani tudja az észrevételeket és a látottakat.                                                                                                     Ezt követően Bobán a polgármesteri hivatalban a polgármesterrel és az alpolgármesterel tartott megbeszélést  a település közügyeiről. Szó esett az új  közös hivatallal kapcsolatos ügyekről,  és az önkormányzatokat érintő idei változásokról. Hasonló témákról beszélgettek a következő helyszínen Nemeskocsban, ahol megnézte a helytörténeti gyűjteményt is.     Vásárosmiskén is találkozott a település polgármesterével, majd Gércén tartott képviselői fogadóórájára sietett V. Németh Zsolt. Ezen a falu polgármestere és több önkormányzati képviselő is jelen volt, akivel megvitatták a településen élőket érintő ügyeket.