90 éve hűséges Szentpéterfa

2013-03-11 11:50:00


Szentpéterfa lakói kilencven évvel ezelőtt a trianoni békediktátum ellenére nyílt népszavazáson a Magyarországoz tartozás mellett döntöttek, rászolgálva ezzel a Communitas Fidellissima azaz a Leghűségesebb Község címre. Erre emlékeztek a szentpéterfai polgárok vasárnap Csaba honvédelmi miniszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével és Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkárral.

V. Németh Zsolt az alábbi szavakkal köszöntötte az ünneplőket:

"Wass Albert azt írja: Otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. 90 évvel ezelőtt Szentpéterfa közössége úgy döntött, Magyarországra tér haza, mert itt van múltja, itt vannak a történetei, az emlékei, mert ezzel az országgal érez sorsközösséget, mert itt van otthon.

Akinek még sosem kellett kényszerből elhagynia az otthonát, szülőföldjét; aki mindig csak kíváncsiságból, kalandvágyból, saját szabad döntéséből indul útnak, annak talán sosem lesz a hazatérés olyan fontos és emlékezetes, mint Szentpéterfának. A községnek, amely soha el nem hagyta a honát, s egyszerre mégis idegen országban, a határon túl találta magát. 1921-ben az itt élők akaratán kívül döntöttek úgy, hogy a települést Ausztriához csatolják, de a visszatérés már a szentpéterfai polgárok szívbéli döntése volt.

Azt mondják, igazán hűségesnek lenni azt jelenti, hogy hű vagy önmagadhoz.  Szentpéterfára ez különösen igaz. Ez a település, mielőtt még megkapta volna a Communitas Fidelissima jelzőt, már akkor is nevében hordozta hűségesküjét, szülőföldhöz való ragaszkodását, állhatatosságát. Nevében ott van temploma védőszentjének neve: Szent Péter - a kőszikla, a rendíthetetlen, a szilárd alap, amelyre építeni lehet. És ott van benne a fa is, ami Föld élőlényei közül talán a legszebben mutatja: csak akkor tudunk felfelé törekedni, ha gyökereinkkel megkapaszkodunk a szülőföldünkben.

Szentpéterfa rászolgált a nevére, ahogyan rászolgált a Leghűségesebb Község címre is. A háborús időben helytállásával, küzdelmével; az igazságtalan békeszerződés idején pedig kiállásával, tanúságtételével. Most, békeidőben, mit tehet ez a közösség, hogy a neve, címe ne veszítse el a tartalmát, hogy ne csak egy kiüresedett történelmi címke legyen rajta a hűség erénye? Azt, amit minden évben; azt, amit most, a 90 éves jubileumon is: emlékezik, ünnepel, megőrzi és megmutatja történetét, hogy mások is erőt meríthessenek belőle.

Márai azt írja: A végén, mindennek a végén (mindenki) élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy Mihez voltál hűséges és hűtlen?... Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva? Szentpéterfa ezekre a kérdésekkel mindig emelt fővel, büszkén válaszolhat majd."

Hende Csaba ünnepi beszédében kiemelte, a szentpéterfaiak egy nagyon nehéz időszakban döntöttek Magyarország mellett, és ami utána következett, az sem volt számukra könnyű. Igazából a kilencven évvel ezelőtti döntéssel, cselekedettel szerezték meg egyszer és mindenkorra maguknak és utódaiknak ezt a földet - fogalmazott.

Forrás: MTI