Népművészet anyáról lányára

2013-01-25 15:00:00


Anyáról lányára címmel nyílt kiállítás a Hagyományok Házában Beszprémy Józsefné és Beszprémy Katalin népi iparművészek munkáiból pénteken. A kiállítást, melyen közel 60, főleg nyugat-dunántúli és erdélyi hímzés, szőttes, valamint általuk ihletett öltözet látható, V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár nyitotta meg Fekete István művét idézve:

"A vándorló madár elindul valahonnan, és elindul valahová. Az ősi ösztönök pókhálója abban a pillanatban összeköti az életnek, a földnek, a szívnek ezt a két helyét, s erről letérni nem lehet? Elpusztulhat az egész csapat, elpusztulhat minden gólya az utolsóig, de az utolsó, a legutolsó ugyanezt az utat keresi meg?

Hiszek benne, hogy a népi kultúra, a népművészet, egy-egy dallam, tánclépés, szín, forma vagy motívum is így él tovább, így keresi meg az útját szívtől szívig, lélektől lélekig, így száll anyáról lányára.

Az idén 90 éves Beszprémy Józsefné és lánya, Beszprémy Katalin életútja, művészete, munkássága, és ma megnyíló kiállítása azt mutatja, ha nyitott szemmel járunk, ha odafordulunk, és időt szánunk rá, akkor a régi motívumok és színek - egy gránátalmás lepedővég, egy kalotaszegi minta, egy őrségi párnavég - megtalálják hozzánk az utat. Még akkor is, ha ez az út néha hosszú és kalandos.

Amikor Beszprémy Józsefné, Margit néni az Angolkisasszonyoknál megtanulta az apácáktól a tűzőöltést és a monogram kivarrását, még ő sem tudta, milyen különleges kapcsolat fűzi majd a régi ás új hímzésekhez, s milyen sokaknak - köztük lányának - adja majd tovább szemléletét.

Margit néni azért tudott ilyen szeretettel és felelősséggel fordulni a témája és az emberek felé, mert ő is ezt látta másoktól. Szeretettel emlegeti középiskolai tanárát (Csesznák Margit néni), akinek hatására az osztálybeli lányok matyó hímzéssel díszítették az első báli ruhájukat. Köszönettel gondol a megyei szakreferensre (dr. Kővári Edit), aki felfigyelt tehetségére, s ezzel a tanítói pálya felé fordította. Hálásan emlékszik országszerte a múzeumvezetőkre is, akik bizalommal engedték át neki a népművészeti anyagokat, lehetővé téve, hogy lerajzolja a vasi, dunántúli, esztergomi, győri, soproni, hansági, győri, csornai, kapuvári, veszprémi mintákat.

De őrá is sokan, sok helyen gondolnak hálával és szeretettel. Mindenki, akit tanított. Mindazok a lányok, asszonyok, akik az ő általa szervezett szakkörökön, tanfolyamokon ismerkedhettek meg a hagyományos népi hímzéssel Sárváron, Sitkén, Sajtoskálon, Váton, Vépen, Káldon? felsorolni is lehetetlen.

Hálásak neki a szakkörvezetők, akiket személyesen segített, támogatott megyei szakreferensként, főállású előadóként. Hálásak azok is, akiknek a falusi, majd megyei kiállításokon bemutatta a munkáit. Mindazok, akik az ő biztatására indultak el pályázatokon, s hozták el a szép elismeréseket.

Az asszonyok és lányok mellet sok fiú is köszönettel gondol rá: a Velemi stúdió tagjai, akikkel együtt dolgozott, hogy a fa megmunkálását tanulóknak műhelye, közösségi helye, szálláshelye, sőt meleg ebédje is legyen.

A sok-sok hálás arcra, elismerő szóra ma is büszkébb Margit néni, mint a számos elismerésre, díjra és plakettre. De amire különösen büszke, az az, hogy lánya, Beszprémy Katalin is a népművészet felé fordult, hogy megtalálta saját útját a viseletvarrásban, szövésben, nemezelésben. kettejük kapcsolata igazolja Kodály Zoltán gondolatát: Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának. Margit néni átadta alapos tudását és ismereteit, de élő népi kultúrává már a lánya tette, saját művészetével.

Beszprémy mélyrehatóan ismeretekkel rendelkezik az ősi korok viseltkultúrájáról, de ismeri napjaink alakítható ízlését és elvárásait is. Alázatos a népi kultúra iránt, de megvan benne a kellő merészség, ismeri a hagyományos szabályrendszert, de ép ezért attól játékosan el is tud térni, ez teszi az általa tervezett viseleteket izgalmassá és hordhatóvá. Katalin művészete mellett folytatja édesanyja szervezői munkáját is: vezeti a Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhelyét, vizsgáztat, zsűrizik, kiállítást nyit, előadást tart, járja az országot.

Az mai kiállítást elnézve pedig mi indulhatunk országjárásra, többek közt a számomra oly kedves vasi tájakra. Itt egy szombathelyi, egy horvátzsidányi emlék, amott egy törökkopányi, egy csáfordjánosfai minta. Miközben megtapintunk egy vasi gyapjast vagy közelebbről is megnézzük, mit neveztek a csángók csáncsálásnak, egy kicsit a saját gyökereinkhez is közelebb kerülhetünk.

Beszprémy Kata hívta fel rá a figyelmemet, hogy ha körbenézünk a kiállításon, több helyen is találkozhatunk egy különösen szép, jellegzetesen nyugat-dunántúli motívummal: az egy tőből fakadó páratlan számú virággal. Én az Önök figyelmét ezúttal egy egy tőről fakadó páros virágra hívnám fel: Beszprémy Józsefné és Beszprémy Katalin párosára, akik egymást támogatva, közös értékek mentén alkotnak, de nem riadnak meg attól sem, hogy egy mintát ketten kétféleképp dolgozzanak fel. Győződjenek meg róla az Anyáról lányára kiállításon.