Vas megyei Megyebál

2013-01-14 13:00:00


2013. január 12-én, szombaton rendezték meg a hagyományos Vas megyei Megyebált Szombathelyen. A rendezvény díszvendégeként V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a rangos rendezvény vendégeit:

"Ilyenkor, január közepén, amikor a Karácsony meghittsége már elillant, az Újév öröme már csendesedik, a tavasz ígérete pedig még távoli? ilyenkor szokott kopogtatni az ablakon a szomorúság. Dehogy eresztlek - gondolom -, dehogy! Törődik is vele! Átszivárog az ablaküvegen, betelepszik a szobámba. A fekete feketébb lesz tőle, a barna barnább, a pirosok kialusznak, elszürkülnek a sárgák, megfakulnak a kékek, a zöldek, mint a hamu - így kezdődik Lázár Ervin meséje, de aztán vidáman berregve megszólal benne a csengő.

Ilyen számomra a báli szezon megnyitása, a fényes és rangos Vas megyei Megyebál. Mint egy csengő, ami azt mondja: Ébresztő! Hiszen most is van minek örülni: a zenének, a táncnak, a pezsgőnek, a vasi ízeknek, és mindenekelőtt annak, hogy az újévben újra együtt lehetünk, újra együtt ünnepelhetünk azokkal, akiket szeretünk, tisztelünk. Ilyenkor az is a feladatunk, hogy távol tartsuk az ablakon kopogtató szomorúságot.

Azt hiszem, ebben rejlik a bálok varázslata, aminek a hatására Hamupipőke történetében a tökből hintó, az egérből paripa lett. Ez a varázslat változtatta Szombathelyen a Megyeháza termeit, a Tó-vendéglőt s most a patinás Pannónia Éttermet bálteremmé, tánctérré; a szürke szombat délutánt izgatott készülődéssé, az egyébként is gyönyörű hölgyeket még ragyogóbbá, s a hétköznapokon is úriembereket még elegánsabbá.

Számomra Vas megye nem absztrakció, nem közigazgatási egység, nem hatóságok és intézmények rendszere. A hozzá való viszonyomat nem befolyásolják semmiféle fenntartási, birtoklási viszonyban történt változások. Mert itt minden a miénk. Akkor is a miénk, ha nem a miénk. Miénk a szentgotthárdi Opel gyár és miénk a cáki pincesor, miénk a kőszegi vár és miénk a jáki templom. Miénk a Rába, miénk a büki gyógyvízforrás, miénk a képtár, a könyvtár, a múzeum és a színház is.

Mieink a vasi dallamok és mozdulatok, ízek és illatok. És a színek. A színek, melyeket - ha kifáradtak - itt, a bálban újjávarázsolhatjuk. Mint a mesében a kialudt pirost, az elszürkült sárgát, a megfakult kéket, és a hamuvá lett zöldet. Idevarázsolhatjuk az őrségi fazekasok terrakottáját, a vasvári Szentkút lombszőnyegének aranysárgáját, a Csörnöc menti kaszálórétek zöldjét, ás újrafesthetjük a vármegye címerének kékjét.

Ebbe a színharmóniába idén (is) durva ecsetvonásokkal belemázoltak. És nemcsak a szándékkal van a baj, hogy a "fekete feketébb legyen, s a barna még barnább", hanem a műfajjal is. Mert ez graffiti. Ami pimasz és szókimondó, sokszor álszent és igaztalan. Célja lehet a gondolatébresztés, a társadalomkritika, így sokak szerint megvan a maga létjogosultsága: a vasúti sínek mentén, a betontámfalon. Aki viszont patinás történelmi épületet csúfít el, a legkiválóbbak ünneplését, jóakaratú emberek bálját zavarja meg, az kiírta magát a kultúremberek köréből.

De ennek is megvan a maga hagyománya. Vasvármegye közművelődéséről olvasva találtam egy feljegyzést, mely szerint 1818-ban egy kóbor színésztársaság ütötte fel Szombathelyen tanyáját, és több napon át tartott előadásokat, de - úgy tartják - ezek inkább voltak bűvészi mutatványok, mint drámák.

A szíve mélyén mindenkinek meg kell tudni különböztetni a bűvészek trükkjeit az igazi varázslattól, ahogyan Hamupipőkének is ki kellett válogatnia a kölest és a lencsét a hamuból, hogy elmehessen a bálba. Aki ma itt van, az a lelkében elvégezte már a válogatást. Tiszteli a hagyományokat, becsüli a közösen eltöltött időt és feltételek nélkül szereti megyéjét.

Hagyjuk hát, hogy hasson ránk a varázs, és táncos kedvvel élvezzük Vas megye ízeit és színeit hajnal hasadtáig."

Képek: www.nyugat.hu