Fejlődik az ország egyik legkisebb települése, Gosztola is

2012-10-11 09:00:00


Új épületszárnyat avattak a zalai Gosztola Gyöngye Wellness Hotelben, ami az elnéptelendéssel fenyegetett falut vonzó turisztikai célponttá tette. A fejlesztést szerdán V. Németh Zsolt államtitkár avatta fel a Vidékfejlesztési Minisztérium képviseletében:

"A valóságot másolni jó, de feltalálni a valóságot jobb, sokkal jobb - mondta Giuseppe Verdi, az olasz zeneszerző, aki 1813-ban épp ezen a napon, október 10-én született egy apró olasz faluban.  199 évvel a születése után itt, Magyarországon egy még kisebb falu most ismét bebizonyítja, hogy valóban sokkal, de sokkal jobb feltalálni a valóságot, mint másolni azt.

Ha Gosztola csak másolta volna az elmúlt századok szomorú, szegény valóságát, ma nem állnánk itt ünnepelve. Hiszen sok-sok éven át a gosztolai valóság a hiányt jelentette. A munkalehetőségek hiányát, a megélhetés hiányát, majd lassanként a lakók hiányát, a közösség hiányát, s így hamarosan a kilátások és a remény hiányát is. Vidékfejlesztésért felelős államtitkárként szomorúan tapasztalom, hogy sok vidéki településnek szintén meghatározó szava a hiány: a lehetőségek hiánya, a szolgáltatások hiánya, a közösségi terek hiánya, az információáramlás hiánya.

Gosztola történetében a szerencsés fordulatot az hozta el, hogy mindez nem párosult az akarat hiányával, az összefogás hiányával, az ötletek hiányával. Úgy gondolom, ez a legfontosabb. Mert a jogi kereteteket, az anyagi forrásokat sok esetben tudja pótolni a vidékfejlesztési tárca és az európai uniós támogatási rendszer, de a közösségek erejét és kreativitását nem.

Gosztolán ezekben nem volt hiány, így az itt élők ahelyett, hogy másolták volna a szomorú valóságot, megteremtettek egy új, szebb, reménytelibb valóságot, amiért azóta is a Gosztola Gyöngye Wellness Hotel a felelős. Hogy milyen is ez a valóság? Nos, továbbra is jellemzi a hiány - de immár egészen más értelemben. Ma már csak a zajok hiányát, a stressz hiányát, a nyüzsgés hiányát jelenti a pihenni vágyók számára ez a hegytetőn végigfutó különleges kis falucska.

Ezt a kellemes, nyugalmas hiányt mostantól még többen, még jobb körülmények között élvezhetik köszönhetően a szálloda új épületszárnyának.

Bízom benne, hogy mindazok, akik eltöltenek itt egy vidám estét, egy nyugodt hétvégét vagy akár egy kellemes hetet, megbizonyosodnak róla, hogy a vidék, a falu (a legkisebb is!) nem középkori közigazgatási maradvány, nem egyszerűen termelési tér, nemcsak az ország éléskamrája, hanem ugyanakkor teremtett, természeti tér, élettér is - itt Gosztolán például a friss levegő, a madárcsicsergés, a fenyőerdők és a vadak otthona. És nem utolsó sorban kulturális tér is: egy közösség kapcsolatainak, hagyományainak és álmainak gyüjtőhelye.

Kollégáimmal a Nemzeti Vidékstratégiában egy olyan jövőképet vázoltunk fel magunknak, amelyben a magyar vidék visszanyeri becsületét, vonzerejét, új életre kel, és a városok mellett betölti sokszínű értékes szerepét. Számomra erre példa ennek a kicsiny településnek és a jövőjét jelentő szállodának a fejlődése.

Kívánom, hogy ennek a közösségének a jövőben már csak a gondokat, a problémákat és a nehézségeket kelljen nélkülöznie, s kívánom, hogy az itt élők teremtsenek egy egyre szebb és jobb valóságot önmaguk és vendégeik számára egyaránt."