A II. Birkás pálinkafesztivál és helyi termék vásár keretében adták át a III. Vas megyei nyílt pálinka- és párlatverseny díjait a legjobb kereskedelmi főzdéknek. A csonthéjas termésűek kategóriájában a dunavecsei Vecse Komplex Kft. meggypálinkája, az ágasok közül az újszilvási Bolyhos és fia ágyas szilvája győzedelmeskedett. A legjobb szőlőpálinkának járó díjat a házigazda Birkás főzde érdemelte ki. A Vidékfejlesztési Minisztérium különdíját a Hodászi Pálinkafőzde Kft. kapta otelló szőlő pálinkájáért.

A fesztivált V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és pálinkalovag nyitotta meg, aki szerint a kereskedelmi pálinkafőzdék mellett békésen megférnek a piacon az egyre igényesebb bérfőzdék is, ezért érdemes harcolni az érdekeinkért magáncélú pálinkafőzést is megadóztatni szándékozó az Európai Unióban.

Az államtitkár az alábbi szavakkal köszöntette a Birkás fesztivál közel ötezer látogatóját:

"Győrvár címerében két egymásnak feszülő ló, két összecsendülő kard emlékeztet minket a község mozgalmas történelmi múltjára. A II. Birkás Pálinkafesztiválon viszont itt is, ott is két-két összekoccanó pálinkáspohár hívja fel a figyelmet a település izgalmas jelenére.

Régi tudást, régi titkokat őriznek a vásári helyi termékek, nevünkben is a múltat idéztük a Kármentő zenekarral, a Nefelejcs néptánccsoporttal. A mai nap mégsem az emlékezésről, a múltba révedésről szól. Épp ellenkezőleg, a jelen pillanat megéléséről, az ízek, illatok, színek és dallamok élvezetéről, a kóstolásról, a szurkolásról, az ünneplésről, a mulatásról.

Ez az, amire képes a pálinka: magába oldja a múltat, a hagyományokat, a táj szellemét, az ott élő emberek lelkét, s valami varázslatos módon a gyümölcsök zamatát is. Így valahányszor kinyitjuk a pálinkás butéliát, megelevenednek a tradíciók, és előtűnik a szilva, a körte, a barack vagy a meggy íze és illata.

De vajon hogyan képes erre? Mi a titka? A kérdés nemcsak mint pálinkakedvelőt foglalkoztat. Úgy gondolom, vidékfejlesztésért felelős államtitkárként és pálinkalovagként feladatom is, hogy keressem a választ.

Először a könyvespolcokon láttam neki a kutatásnak, de nem jutottam messzire. Tamási Áron regényét olvasva, ezt az éneket találtam: a pálinka gonosz ital, aki issza, korán elhal. Szabó Magda könyvében olyan pálinkát tettek az asztalra, ami goromba volt, petróleum ízű, s a szilva halvány emlékét idézte. Németh László regényhőse pedig azt kérdezte magában a pálinkáról: mi a jó abban a krákogtató, égető ízben?

Úgy ítéltem, ezek a sorok nem azokról a pálinkákról szólnak, amelyekről én beszéltem, ezért az elméleti kutatás helyett empirikus tapasztalatgyűjtésbe fogtam. Így jutottam el, immáron másodszor, a Birkás Pálinkafesztiválra, ahol a Vas megyei nyílt pálinka- és párlatverseny legjobbjait kóstolhatom. Ezek a minták már alkalmasnak és érdemesnek bizonyultak a tanulmányozásra.

Ahogy a verseny bíráit, engem is hajtott a tudásszomj. Az ember már csak olyan, hogy nem elégszik meg felületes válaszokkal. Szeretünk a dolgok mélyére nézni, megkeresni a helyzetek kulcsát, a művek mondanivalóját, a gondolatok magvát. Mindennek a lényegét, a velejét kutatjuk.

Azt mondják, a hősiesség esszenciája az állhatatosság, a szerelem esszenciája a vágy, az élet esszenciája pedig a szeretet. Na, de mi az esszenciája egy gyümölcsnek? Erre voltam kíváncsi.

A magyar nyelv árulkodó. Valaminek a lényegére az esszencia szót használja (hosszú sz-szel), míg valaminek kivonatát az eszencia szóval fejezi ki. Nos, a kettő néha ugyanaz.

Mert ugyan mi lehetne a gyümölcs kivonata és lényege, eszenciája és esszenciája egyben? Talán a gyümölcslé? A szörp? Vagy a lekvár? Bár egyiket sem vetem meg, a vasi párlatokat kóstolva mégis arra jutottam: a gyümölcs valódi esszenciája a pálinka.

Megérdemli hát, hogy a mai rendezvény főszereplője legyen, s finom helyi termékek, vidám népzenei dallamok, pörgő-forgó néptáncosok, humor, mesék és lovagok kíséretében lépjen a színpadra.

A fesztivál minden programjához jó szórakozást kívánok. A pálinkakedvelőknek jó kóstolgatást, a pálinkafőzőknek pedig sok sikert!"